Lovagok az időben

Lovagok az időben

Lovagok az időben – Szövegértés fejlesztése az IPOO minimum tanulási modell alapján IKT eszközök kreatív felhasználásával

Kooperatív munka és szociális kompetenciák

Módszertani ötletem a Lovagok az időben címet viseli, mely a szövegértés és szövegalkotás fejlesztését az IPOO tanulási modellel kapcsolja össze. A lovagi erények középpontba állítása és az ehhez kapcsolódó feladatok döntő mértékben kooperatív csoportmunkában történő feldolgozásai jó lehetőséget teremtenek a szociális kompetenciák fejlesztésére is. Az informatikai és kommunikációs eszközök kreatív felhasználásán alapuló feladattípusok között szerepelnek értelmezések, reflektálások, információk visszakeresései, önálló produktumok létrehozásai, értékelések, érvelési gyakorlatok. A szituatív érdeklődés felkeltését célozza a változatos szövegtípusok beemelése, például Isaac Asimov, Rejtő Jenő vagy Varró Dániel művének egy-egy részlete.



A téma relevanciájának indoklása

A szövegértés tantárgyközi kompetenciának tekinthető, minden tantárgy tanításában kiemelten fejlesztendő képesség, éppen ezért célszerű foglalkozni a szöveges tananyag elsajátításának és prezentálásának stratégiai és módszertani problémáival és fejlesztési lehetőségeivel. A módszertani ötlet lehetőséget teremt arra, hogy a gyerekek tudatosan alkalmazzanak hatékony módszereket, játékos formában, jó hangulatú órákon sajátítsanak el olyan készségeket, képességeket, amelyek az élethosszig tartó tanulás során is nélkülözhetetlenek.

Gamifikáció szerepe a módszertani ötletben

A kerettörténet meghatározza, hogy milyen feladatokat, milyen témában, hogyan végezzenek a diákok. A tanulókat konkrét szituációkba helyeztem, így a saját élményeiken, problémamegoldásaikon keresztül jutottak el a tapasztaláshoz. Ebben az esetben fontos karakter volt Asimov Alapítvány trilógiájának egyik szereplője, Hari Seldon professzor, akinek gyermekkorában kedvenc olvasmányai közé tartoztak a lovagoki életmóddal kapcsolatos történetek. A kerettörténet szerint felnőttként létrehozott egy múzeumot, ellenfelei azonban támadást intéztek ellene. A tanulók feladata, hogy a küldetés során segítsenek helyreállítani a múzeumot. A játék során a diákok kaphatnak ugyan segítséget szövegek formájában, de a megoldást mégis nekik kell önállóan megkeresni. Ilyen módon lehetőség nyílik a kísérletezésre, újratervezésre.

Az IPOO tanulási modell lényege

Az IPOO modell lényege, hogy a tanulás definiálható az információkezelés eredményeként, amelynek során a következő fázisokat kell végigjárni: információgyűjtés (input), információfeldolgozás (process) információ alkalmazás, felhasználás (output) és az előzőek hatásfokát meghatározó tanulásszervezés (organizáció). Az IPOO-modell alapján szervezett program célja olyan önálló tanulási módszerek átadása, melyek révén alkotó tanulás mehet végbe, eredménye az információk kreatív gyűjtése, feldolgozása.

Gondolattérképek

Feladat neve: Nézünk, mint a moziban.
A módszer a film többcsatornás jellegét használja ki, a feladat idejére szétválasztva a hangot és a képet. Cél az előzetesekben látott részletek intenzív feldolgozása. A tanulók egyszerre, egy időben csak a képre koncentrálnak, megfigyelőképességük így pontosabbá válik.

Feladat: Gondolattérképek készítése Mindomo segítségével.
Közösen azt kell megfogalmazni hogy mi jellemzi a filmrészletekben látott főszereplőket. Ötleteiket a jelenet megtekintése után kis csoportokban megvitatják, és megegyeznek egy mindenki számára elfogadható megoldásban.

A csoportmunka eredményét prezentálják. Ezt követően a diákok összehasonlítják ötleteiket és megkeresik, hogy mi lehet az összekötő kapocs, illetve melyik előzetes a kakukktojás. (A megoldás mindegyik film valamilyen módon a lovagi erényekkel foglakozik, a kakukktojás pedig az Alapítvány című film előzetese.)

Lovagok gondolattérkép

 A professzor színre lép

A kerettörténet szerint a professzor segítséget kér a diákoktól, mivel ellenfelei támadást intéztek az általa létrehozott múzeum ellen. A diákok feladata a károkat helyreállítani és egy multimédiás kiállítás létrehozása a lovagi erények témában. A küldetés teljesítéséhez segítségként szöveges üzeneteket kapnak. Előismeretek mozgósítása Tervezz plakátot a kiállításhoz! Az ingyenes szófelhő generátor, a Taxedo segítségével korábbi ismereteiket mozgósítva változatos szófelhőket készítenek. melyeket a plakáton helyeznek el.

Lovagok szófelhő

Az ÁK3E módszer

Az ÁK3E olvasás útján történő tanulás öt lépésből álló modellje, melynek lépései: az áttekintés, a kérdezés, az elolvasás, az elmondás és ellenőrzés. Ezt olyan módszernek vagy útmutatónak érdemes tekinteni, melyet magunk is alakíthatunk a szöveg tartalma, mennyisége és a rendelkezésre álló idő szerint. A kerettörténet itt is meghatározza, hogy milyen feladatokat végeznek a tanulók, ebben az esetben is a saját élményeiken, problémamegoldásaikon keresztül jutnak el a tapasztaláshoz.

Védőpajzs a Redmenta segítségével
Egy gyorsasági és ésszerűségi teszt kitöltése a feladat. Ez egy bárki által előállítható néhány kérdésből álló feladatlap, amelynek legelső feladata minden esetben a következő mondat: Mielőtt hozzákezdenél a feladatok megoldásához, először figyelmesen tekintsd át az összes feladatot! A következő lépésben a központi témához tartozó szöveget olvasnak, majd erre vonatkozó kérdéseket kapnak. Az utolsó mondat szövege a következő: Ha betartottad az első feladat utasításait, akkor ügyes vagy, vagyis nem kell egyik feladatod sem megoldanod, mert itt megtalálod a megoldásokat. Bármilyen feladatot vagy szöveget adunk a továbbiakban, a jelenlévők felszólítás nélkül is áttekintéssel fogják kezdeni a feladatmegoldást.

Lovagos limerikek

Varró Dániel Lovagos limerikek című verséből kiemelt szavak jelentésének megkeresése az Internet-rally elnevezésű feladattal. A tanulók internetes oldalakon keresnek választ a kérdésekre. Ez segítségnyújtással történik, megkapják egy vagy több internetes oldal címét, ahol a fontos információkat megtalálhatják. A módszer motiválja a tanulókat az ismeretszerzésre, sikerélményt biztosít, megtanítja a tanulókat a hiteles és a kevésbé hiteles információk szétválasztására.

Átszerkesztés gyakorlása

Rejtő Jenő életrajzának feldolgozása a Dipity időszalag-szerkesztő segítségével.
A csapatok feladata Rejtő Jenő életrajzának feldolgozása megadott idő alatt. Ehhez egy könnyen használható idővonal szerkesztőt használnak. Előnye, hogy a képeket is beilleszthetnek.

A direkt és indirekt információkkal történő gazdálkodás gyakorlása

A csoportok Rejtő Jenő Három testőr Afrikában című könyvéből olvashatnak részleteket. Az elolvasás után a Redmenta alkalmazás segítségével kitöltenek egy feladatlapot, melyben a szövegben található direkt és indirekt információk összegyűjtését lehet mérni. A tananyagok szövegében sokszor indirekt (vagyis szó szerint le nem írt, ám a szövegből kikövetkeztethető) információk is felbukkannak, ráadásul ezek felismerése és direkt információvá alakítása elvárás.

Villámkérdések és villámválaszok egy tweetnyi terjedelemben

A konyves.blog.hu oldalon, egy regény, vers, novella összefoglalása 140 karakterben.
A csapatok feladata, hogy kitalálják, melyik műről van szó. Cyrano színre lép. A csoportok megtekintik az Orr-monológot, majd 140 karakterben összefoglalják azt, hogy szerintük miről szól.

Szerethető múzeum QR kódokkal

A kerettörténet szerint a professzor létrehozott egy kiállítótermet, ahol elhelyezte a kedvenc képeit, mellette pedig egy QR kód formájában a címet és egy rövid leírást a szerzőről. A támadás során a képek és kódok egy része megsérült, csak egyetlen maradt meg teljes épségben. Ez lesz a minta. A csapatok feladata, hogy helyreállítsák a károkat. Első lépésben elolvassák az adatokat, majd a következő lépésben a képek mellé páros munka formájában elkészítik a megfelelő QR kódot.

A képek:
El Greco: Az ismeretlen lovag
Raffaelo: A lovag álma
Gustav Klimt: Lovag
Tiziano: V. Károly a mühlbergi csatában

Lovagok QR-kód

Célkitűzések

Az anyanyelvi kompetenciákat figyelembe véve a célkitűzések között szerepel az olvasási motiváció fejlesztése, attitűdformálás, az olvasás és tanulás, mint értékek stabilizálása, szókincsbővítés és a nyelvi tudatosság elősegítése. Az IKT eszközök használata során fejlődik a diákok lényegkiemelő és rendszerező képessége, a szövegértelmezés és a fogalmazási készség. Mindez összhangban van a PISA tartalmi kereteivel, amely szerint a szövegértés írott szövegek megértése, felhasználása és az ezekre való reflektálás, illetve a velük való elkötelezett foglalkozás képessége annak érdekében, hogy az egyén elérje céljait, fejlessze tudását és képességeit, és hatékonyan részt vegyen a társadalom mindennapi életében. Visszajelzést kaptak megjelenésükre, a csoportmunkában kifejtett viszonyulásaikra. Tanári közreműködéssel megismerhetik személyes kompetenciáikat, feltérképezhetik önmagukat, így megtörténhet a gyenge oldal fejlesztése is. Az órák során fejlesztésre kerülnek a verbális és nonverbális kommunikációs készségek. A társas készségek játékos formában történő gyakorlása segítséget nyújt az új és ismeretlen helyzetekhez való viszonyuláshoz is. Kooperatív csoportmunka alkalmazásával érvényesül az építő egymásra utaltság, az egyéni felelősség.

A nemzetközi és a hazai kompetenciamérések eredményei a fiúk és a lányok teljesítményének különbözőségét mutatják. Véleményem szerint a kiválasztott szövegek jó lehetőséget teremtenek arra, hogy a fiúk esetében erősödjön az olvasási motiváció.

írta: Csikó Szilvia

Pályázat – 2018.

Ha tetszett a módszer, bátran oszd meg barátaiddal a cikket!

Hozzászólások

hozzászólás

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*