autizmus

Autizmus konyhanyelven – avagy hova tűnt Dustin Hoffman?

Manapság az autizmus egyfajta divatszóvá nőtte ki magát. Magasztos és pejoratív értelemben is használatos, úgy, mint szuperember, vagy úgy, mint értelmi fogyatékos. Elég nagy a skála, látható, azonban egyik se fedi a valóságot. Akkor mégis miről beszélünk, mi lehet ez a furcsa divat mostanság? Na, és hogyan befolyásolja ez a tanórai munkát? Közösen kideríthetjük.

occsAz autizmussal közös utam 2009 tavaszán kezdődött, amikor megszületett az öcsém, aki a képen látható. Akkor még fogalmunk sem volt róla mennyi áldozatot, nehézséget, de ajándékot is jelent számunkra mindez. Körülbelül kétéves korában kapta meg az első diagnózisait, a beszédfejlődés elmaradása miatt. Az akkori sokkot sok családtagnak máig nehéz kihevernie. 2011-2012-es években kezdődött meg a munka. Integráló bölcsőde, óvoda, szegregált iskola, logopédiai és kognitív fejlesztés, lovas terápia, TSMT, HRG és különféle nyalánkságok, melyeket az „Autiszülők” -nek már nem kell bemutatni. A mai napig próbálkozunk, keresgélünk, de vajon a jó úton járunk-e? Ez csak utólag fog kiderülni.



Rátérnék az iskolai részre, hogy ha már mindenki előkészítette a zsepiket, legyen miért használni. Az öcsém Tatán, szegregált körülmények között tanul, vagyis a többi „normális” (jobban szeretem az átlagos kifejezést) gyermektől elkülönítve. Mert még véletlen se lássa meg senki a gyereket, hajjajj, még a végén elkapja tőle a hisztikórt! Na jó kissé túlzásokba esek, de higgyék el, a való élet sokféle meglepetést mutatott már. Gábor úgy került be az iskolába, hogy semmit nem beszélt, maximum hangadással kommunikált, vagy a nevére figyelt fel. Az évek során eljutottunk az echolálás (a másik szavainak folyamatos ismétlése) fázisába, illetve odáig, hogy ha olyan kedve van, válaszol a kérdésekre. Kezével „repkedő” mozdulatokat végez (azt hiszem ez elég kifejező, nem szorul magyarázatra), néha üti saját magát, másokat csak nagyon kivételes helyzetben. Szereti az országok zászlóit és a számokat, valamint az angol nyelvet. Visszakanyarodnék a címben feltett kérdésemhez: hova tűnt Dustin Hoffman? Hol van az a csodás Esőember, aki emberfeletti képességekkel rendelkezik? A válasz: Hollywoodban.

Az autista gyermek erősségei

Az iskolai munka során nem lehet erre építeni. Arra kell építeni, amink van, ami a gyermek erőssége. Ezért mondják azt, hogy ha láttál egy autistát, akkor csak egy autistát láttál. Mind más és más, erősségek és gyengeségek tekintetében is. Épp emiatt nehéz velük dolgozni. Ha egy autista úgy dönt, hogy ő most nem hajlandó nyurga „f” betűk kanyarítására, akkor te lehozhatod a csillagokat, a Holdat de még Elon Musk Tesláját is az égből, akkor sem fog „f” betűt írni neked. Más módszerek kellenek. Ilyenkor megyünk „vissza a dedóba”, ha ilyen csúnyán szeretnénk fogalmazni. (Valljuk csak be, mindannyian ezért lettünk gyógypedagógusok, nem igaz?) Játszunk, játszunk, játszunk, tevékenykedtetünk, színesítünk. Előkerül a színes papír, az olló, a wc-papírguriga, a tojástartó, a vázlatfüzet és a vajasdoboz (igen, tudjuk, a férfiak nem szeretik a raktározást… Nem akarják megérteni hogy azok HASZNOS eszközök). Mindent bevetünk, csakhogy három hét után egy nyamvadt kis „f” betűt láthassunk a füzetben. Fárasztó, hosszú folyamat ez, melyhez temérdek türelem szükséges.

Integrált keretek között pedig még nehezebb ez az egész. Ha eddig nem meregettek rád fura szemeket a 625 tojástartó és az 544 társasjáték miatt, akkor nem is tudod, milyen érzés ez. Aztán meg jönnek a kérdések: Minek töröd magad ennyit azért a kis hülyéért? A válasz általában egy nem tudom. Az őszinte válasz az lenne, hogy azért, mert én látom benne az embert. Az együtt nevelkedő gyermekek között sokszor megbújnak az autisták. Ők azok, akik általában jól tanulnak csak magatartásproblémákkal, visszahúzódással reagálnak a szociális interakciókra. Ez a gyermekeket és a pedagógust is gyakran frusztrálja, de előfordulhat az is, hogy figyelembe sem veszik. A szülőknek sokszor nehéz beismerniük gyermekük „másságát” (egyediségét), így eltussolva a kisebb-nagyobb problémákat. Ezzel a katyvasszal áll szemben egy fejlesztő, akinek még egy kis vidámságot és jókedvet is kellene hoznia a gyermek szürke mindennapjaiba.

Autista gyermek a történelemórán

Ugorjunk át a történelemre. Meglepő módon sok autista gyermeket érdekel ez a tantárgy. A hátterében sokféle dolog állhat (jelennel való küzdés, jobb dolgok iránti sóvárgás, Star Wars őrület). Sokszor könnyen megfogható az érdeklődésük egyes csaták, korszakok és események iránt. Ezt elősegíti a sokféle csatornán közvetített szemléltetés, a dramatizálás, a különböző egyéni és projektfeladatok használata. Még nem esett szó róla, de az autisták (mint minden mai gyermek) nagyon nagy érdeklődést mutatnak az új digitális kütyük iránt, így az azokon való feladatmegoldás a hagyományos módszereket színesítheti. Nem kell félni tőle, a gyermekünk már 6 böngészőoldalt megnyitott, mire mi eljutunk a bekapcsológomb szelíd benyomásához. Imádják az otthoni keresgélős egyéni feladatokat, mivel a saját érdeklődési körükről, kedvenc csatájukról beszélhetnek. Érdekes lehet ilyenkor megfigyelni a kommunikációs készség fejlődését. Az a gyermek, aki az osztály előtt félve nyilatkozik a hétvégi programjáról, a Don-Kanyarban folyó csatáról órákig is képes mesélni. Csodás dolgok derülhetnek ki ilyenkor.

Végezetül szeretném egy kis tanulsággal lezárni ez a rövid szösszenetet (ne aludj el, mindjárt vége). Az autisták mások, furák, különcök, szórakozott professzorok, vagy éppen bújós kismanók. Mind más és más, ítéletet pedig csak úgy lehet felettük mondani, ha mindegyiket megismerjük. Lehet, hogy űrkutatók lesznek, lehet, hogy a szüleikkel élnek életük végéig. Azonban egy igaz mindegyikükre: emberek, akiknek gondolatai, álmai, érzelmei vannak, akik emlékeket gyűjtenek és mindennap megbirkóznak a világ viharával. Mi csak annyit tehetünk, hogy térképet adunk a kezükbe, és reménykedünk abban, hogy megtalálják a megfelelő ösvényt!

Írta: Dányi Tímea

Pályázat – 2018

Ha tetszett a cikk, bátran oszd meg barátaiddal is!

Hozzászólások

hozzászólás

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*