Weber Henrik-Magyarországi népviseletek

Népek pejoratív elnevezései a magyar történelemben

Népek nevei több alak- és jelentéstani változáson mehetnek keresztül a századok során. Gyakran ki is cserélődnek. Mellékjelentés, pozitív vagy negatív tartalom tapadhat hozzájuk. Különösen gyakoriak a változások a történelem viharos időszakaiban, esetünkben a történelmi Magyarország felbomlásakor. A 19. és 20. sz. nacionalizmusa is elősegítette népek elnevezésének pejoratívvá válását és terjedését. Míg az irodalom és a történelem gyakran használja a tót, oláh, ruszin, cigány, rác és egyéb kifejezéseket és semmilyen negatív többlettartalmat nem csatolva hozzá, a köznyelv mégis megtölti hátsó gondolatokkal. Hogyan változott meg a népnevek jelentéstartalma a magyar történelemben?

 Tótok

A megjelölést főként hazánk területén élő szlovák kisebbségre használjuk. Sőt ők maguk is ezzel illetik csoportjukat. A történelem során sokáig hivatalosan is elfogadott megjelölés volt. Jelenleg a szlovákok gúnyos elnevezése. Korábban a horvát és szlovén népre is értelmezték. Tehát mindazon szlávok, akik a honfoglalás első szakaszában kerültek uralmunk alá. Fő lakhelyük miatt a középkorban gyakran használt Tótország (Szlavónia) megnevezés a mai Horvátország területe Dalmácia nélkül. Tehát a tótok valójában a mai horvátok lennének? Hogy lett ez a szlovákok elnevezése?

Semmilyen pontos adat nincs róla, hogy keveredett a tót megnevezés tőlünk északra. Etimológiailag is nehéz lenne megmagyarázni, csak találgatások vannak. Ezért ebbe az igen csak hosszadalmas latolgatásba nem kívánok belemerülni. Az biztos, hogy a tót, régi magyar szavunk, első írásos forrása 1405-ből való. Ami akkor egyáltalán nem volt lekicsinylő és a tőlünk délre élő szlávokat jelölte. Hivatalos iratokban is elfogadott, használt megjelölés volt. A kifejezés értelme a 19. sz.-ban kezdett el szűkölni. Ekkor már csak a szlovákokat értjük alatta. Így Mikszáth Kálmán is már a felvidéki embereket mutatja be (nagy szeretettel) művében, a Tót atyafiakban (1881).

A reformkorban született meg a kifejezés, a szlovák szó. (A többi történelmi Magyarország területén élő szláv nép már a 18. sz. során megkapta saját megkülönböztető elnevezését: sokác, bunyevác, rác, vend, stb.) A közhasználatba csak Trianon után ment át a szlovák kifejezés (1915 május). (Nem csak szótárunkat, hanem a térképet is átírva ezzel.) Nem véletlen, hogy a 21. században retorikailag már megkérdőjelezhető kifejezés lett a tót szó. (Ugyan a 20. sz.-tól hivatalos anyagokban sem volt már használatos.) Több közmondásunk született az 1900-as évek előtt, melyek a világháború után új értelmet is kaptak. Ezekben jól visszatükröződik hazánk fiainak érzülete. Pl.: Adj szállást a tótnak, kiver a házadból. Semmi sem lett belőle, mint a tót fiából.

Egy magyarországi szlovák család (Sátoraljaújhely, 1907 körül)
Egy magyarországi szlovák család (Sátoraljaújhely, 1907 körül)

Oláhok

Az oláh elnevezés a vlach szóból származik, és a románokat jelölték vele a Magyar Királyságban. A vlach így a románok középkori elnevezése. Másik értelmezés szerint több balkáni népet is jelölt. A középkorban pásztorra, főleg hegyvidéki téli-nyári szállásváltó pásztorokra utal. Az oláhokról először egy 1015-ben íródott krónikában olvashatunk, de nem a Duna vonalától északra, hanem délre tartózkodtak. Feltételezhető tehát, hogy az oláh (román) nép a Balkán déli részén alakult ki, ahonnan a 13. században, nyájaikat terelve telepedtek meg Havasalföld és Erdély területén. Státuszukat a vlach jog legalizálta.

A 19. század közepétől az oláh népnév háttérbe szorult; inkább gúnyos, megvető hangsúlyt kapott. A 20. század végén újra elterjedt használata. A kifejezés főként a magyarellenes románokra utal. A magyar és román történelem köztudottan ellentétes nézőpontokat tartalmaz több témában (románok eredete, Hunyadi Mátyás származása, székelyek eredete, stb.). Ez a különböző történelmi átirat is hozzájárult a pejoratív alakhoz. Mikor a román történészek érvényt szereztek a román névnek, azzal szinte saját maguk le is járatták az olah nevet.

Nem árt megjegyezni, hogy a románok magukat gyakorta nevezik vlah, vagy valah megjelöléssel és semmilyen becsmérlést se érezve ekkor. Csupán a magyarban társul hozzá a pejoratív értelmezés. Persze a magyar közmondások ez esetben is „szép” példákat tudnak felmutatni. Pl.: Magyar ökör, német kutya, oláh disznó. Otthagyta, mint szent Pál az oláhokat. stb.

oláhok
Román parasztcsalád Kékesfalva (Meria) faluban 1911-ben

Svábok

Széles értelemben így nevezi a nép mind azon németeket, akik a múlt században vándoroltak be Magyarországra, és itt megtelepedtek. Megkülönböztetve a már régebben betelepült németektől pl.: szászoktól. A németek már több mint 1000 éve élnek a Kárpát-medencében, de nagy számban a török hódoltság után érkeztek. Tömegekben III. Károly, Mária Terézia és II. József telepítette be az elnéptelenedett területekre. Eredményeként mintegy 400 olyan településen éltek, ahol nyelvüket is beszélték. Jelentős kiváltságokban részesültek. Elsősorban Baden-Württenberg tartományból települtek ide, azaz sváb-földről. Adott is, honnan ered az elnevezésük. Megítélésük a történelem folyamán változó volt, de általában mindig kedvezőbb volt, mint a többi nemzetiségé. Különösen szorgalmasnak, mértéktartónak, fegyelmezettnek, kötelességtudónak és kitartóbbnak vélték őket a magyarok. De jellemezte őket a kapzsiság, fukarság, fösvénység is. Például elterjedt róluk az a fáma, hogy a kenyérnek mindig azt a felét kenték meg zsírral, amelyik kisebb felületű volt. Nem véletlenül alakultak ki a sváb-viccek. Leszármazottaik ma is fontos kisebbséget alkotnak Magyarországon.

Hajós_pincefalu
A hajósi sváb pincefalu. Európa legnagyobb összefüggő pincefaluja

Digók

Olasz ember magyar csúfneve. A 19. sz.-ban honosodhatott meg a népnyelvben, az Osztrák-Magyar Monarchia idején. Észak-Itália a Monarchia része volt, így nemcsak az olasz kereskedők, kisiparosok jutottak el magyar nyelvterületre, (mint korábban) hanem nagyon sokan utaztak Olaszország északi részére tőlünk is. Legtöbben katonaként, akiket kényszerből soroztak be a szabadságharc után a Monarchia hadseregében. Óhatatlanul jövevényszavakat hoztak haza. Leginkább a művészet fogalomkörébe tartoztak, de találunk köztük a mindennapi élethez kapcsolódó szavakat is, mint a digót.

Létrejötte annak köszönhető, hogy az olaszok messze földről híresek temperamentumos beszédükről. Ha különös hévvel beszélnek, gyakran használják “dico” = mondom kifejezést (szerintem még többször az „allora” = nos, szóval szócskát). Ezért ragadt rájuk ez a név. Pejoratívan a két világháború idején használták, mikor a magyar katonák digózták az olaszokat elégedetlenségük kifejezése képen. Aztán szinte kikopott a közhasználatból. Megjegyzem, ők nem ismerik a mi digó gúnyolódásunkat. Mára újabb jelentéssel bővült: az olasz férfiak külsejére utalóan – piperkőc és különc módon öltözködő fiatalember.

 

Tirpákok

Tót származású magyar parasztot jelent. Néprajzi csoport. A török idők után az elnéptelenedett (valójában a Rákóczi-szabadságharc során megcsappant lakosú) Nyíregyháza környékére telepített népet jelöli, amely a Békés megyéből, továbbá a Felvidékről és külföldről jövő tótajkú telepesekre vonatkozik. Elsőként 1753-ban hívta be őket Gróf Károlyi Ferenc. Majd folyamatosan szivárogtak be az első világháborúig. A tirpákságnak a kialakulása hosszabb fejlődés eredménye. Ez a népcsoport itt kovácsolódott önálló néprajzi egységgé, itt alakult ki sajátos tirpák öntudata és életmódja.

A tirpák a szlovák trpák szóból származik, amely egy felvidéki szlovák nyelvjárás. A mássalhangzók torlódását a magyar nyelv nem kedveli ezért közbeiktattak egy i-t. Így lett tirpák. A már említett betelepítésénél a területre a Békés megyei szlovák családok mellett felvidékiek is érkeztek, ez utóbbiak viseletben és nyelvben is elütöttek a békésiektől. A békésiek ekkor már minden bizonnyal jobban beszéltek magyarul, míg a felvidéki atyafiak valamiféle nagyon kevert, tört nyelven tudtak csak érintkezni. Mivel ezek éppen a trpák nyelvjárást beszélték, lenézésük jeleként a trpáknak kezdték nevezni őket. Majd a szlovákok között már nem tettek különbséget, így tehát minden nyíregyházi szlovák tirpák lett.

A régi tirpákok kemény munkával, szorgalommal, önerővel kivívták megbecsülésüket. Hogy lehet az, hogy napjainkra igencsak pejoratív tartalmat kapott és jelentésmódosuláson ment át? Jelenünkben ostoba, faragatlan embert jelöl. A tirpákság több társadalmi rétegre tagolódott. Voltak köztük módosabb gazdák és szegényebbek is, akik vallásuk miatt is elkülönültek. Nehéz helyzetük miatt, lehetséges, hogy a negatív szleng eredete tekinthető bennük.

Népnevek alakulása napjainkban

A változások napjainkban is tartanak. Akadnak olyan történelmileg formálódott kifejezések, amelyek jelenünkben már nem hordoznak degradáló jelentést. Ilyen a ruszin: kárpát-ukrán, rác: szerb, polyák: lengyel, talján: olasz, muszka: orosz. Kikoptak aktív szókincsünkből. Jöttek viszont újabbak a legújabb történelem során. Pl.: ruszki, fricc, japcsi, jenki. Legtöbbjüket átvettük hol regények fordítása során, hol szoros együttéléssel.

 

Ne maradj le a legújabb történelmi érdekességekről, a legfrissebb tanulást segítő tanácsokról! Itt iratkozz fel az értesítőre!
Mi pedig máris küldünk neked egy linket, kattints rá! Letölthető, a történelemtanulást segítő ajándékok várnak!

Név*
Email*
Kérjük, válassz!

Hozzászólások

hozzászólás

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*