Kolozsvár

Pályázat – Mátyás nélkül a világ? – Lehetetlen

Mátyás királyt mindenki ismeri. Legyen az fiatal vagy idős, egy-két történetet biztos tud mesélni róla! Ha kicsi, a meséit látta, ha nagyobb, hallott róla. Ha pedig nagyon érdeklődik utána, olyanokat is megtudhat erről a korról és benne élő emberekről, amit mások még soha nem is hallottak!



Ha valaki azt mondta volna nekem korábban, hogy majd megszeretem a történelmet, nem hiszem el neki, az biztos. Mégis, most azt kell, hogy mondjam, egész megkedveltem egy kis darabját. Mindig hallottam Mátyás királyról. Tudtam, hála a történelemtanáromnak, hogy ezernégyszáznegyvenháromban született, Kolozsváron. Ismertem a mondáit, kisebb koromban láttam a róla szóló meséket is. Hallottam a Corvináiról, Fekete seregéről, a nápolyi feleségéről és a törvénytelen fiáról is. De annyi évszámmal keveredett össze ez a sok-sok információ, hogy szinte el is felejtettem. Csak egy volt a sok tanulnivaló közül.

Aztán, mikor Kolozsváron jártam, éppen Mátyás-év volt. Mindenki csak erről beszélt. Kíváncsiságom és fáradhatatlan lábam vezetett végül a kolozsvári Fő térre. Ott állt egy hatalmas szobor.

Rengetegen fotózkodtak előtte – párok, gyerekek, iskolás csoportok, futók, fiatalok és idősek, turisták és helyiek. Annyiféle egyéniség, és mind-mind örömmel, vidámsággal és csodálattal nézett fel a hatalmas építményre.

Négy nagy ember magasodott előttem: Magyar Balázs, Kinizsi Pál, Báthori István és Szapolyai István.

És még valaki. Még magasabban, lovon, büszkén, egyenes háttal, tekintetét előre szegezve ült Mátyás király. Fején arany babérkoszorú, ami a napfényben meg-megcsillant.

Hallottam, hogy nem messze van szülőháza is. Kíváncsi voltam, hát elsétáltam oda. És akkor megláttam. Egy kis fehérfalú házikót, cseréptetővel és egy nagy kapuval.

Besétáltam volna, de nem lehetett. Helyette elolvastam a házra függesztett emléktábláját, és eltöprengtem.

Ilyen kicsi házból indult el az Ő története, mégis, milyen palotában ért véget. Mindezt saját maga vitte véghez, nem panaszkodott, nem hátrált meg, hanem büszkén irányította országunkat. Nem volt még huszonkét éves sem, mikor megkoronázták.

De… mi van akkor, ha Mátyás nem szeretett volna király lenni? Ha szívesebben lett volna gondtalan? Ha azt szerette volna, hogy bátyja uralkodjon, és irányítson? Sokan bele sem gondolnak, hogy ennek a fiúnak nem volt választása. Király leszel, és kész. Tette a dolgát, azt, amit elvártak tőle, és nem panaszkodott. Bebizonyította, hogy jó király, még akkor is, ha lehetséges, nem teljes szívével ment uralkodónak. Végül is, fiatal volt, életteli, mégis nagy palástokban kellett járnia, lakomákat csapnia, irányítania, sereget vezetnie, utódot találnia, és egy megrendezett házasságban boldognak tűnnie.

Nem tudom, ki hogy van vele, de én világ minden kincséért sem egyeztem volna bele abba, hogy vakon, csupán egy név és egy pozíció ismeretében összeházasodjak valakivel.

De más kor, más hagyományokkal, és máshogyan gondolkodó emberekkel. Végül is, ez így van rendjén. Ami ma furcsának tűnne, akkor teljesen hétköznapi volt. Ami pedig akkor lehetetlennek tűnt, ma már lehetséges. És, végül is, ha Mátyást nem koronázzák meg királynak, ha nem született volna oda, ahová, és ha nem lett volna az, aki, a világ más lenne.

És mindez a kis fehér ház előtt jutott eszembe, valahol Kolozsváron…

Írta: Peresztegi Hanna (13 éves)

Pályázat – 2018

Köszönjük, ha barátaidnak is ajánlod a bejegyzést és megosztod! Várunk a Facebook oldalunkon!

A képek saját felvételeim, melyeket Kolozsváron készítettem 2018. július végén

Hozzászólások

hozzászólás

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*