Segítség! Nem ötös a gyerekem történelemből!

Miért baj, ha a gyermeked nem kitűnő, vagy legalább a fő tárgyakból nem ötös? Baj egyáltalán?

Amikor gyermekünk iskolába jár, szülőként szeretnénk rá büszkék lenni, ezért szeretnénk, hogy minél jobb eredményeket érjen el. Szerezzen jó jegyeket történelemből, biológiából, irodalomból, stb. A végső cél, ha mód van rá, hogy legyen kitűnő, hiszen ez az iskolai sikerek csúcsa. Valóban ez a legfontosabb?



Mi érdekli igazán?

Az osztályzatok mellett/helyett a legfontosabb, hogy Mi érdekli?! Tedd lehetővé a gyermekednek, hogy megtalálja azt, ami valóban érdekli! Engedd, hogy legyenek olyan tantárgyak, melyeket többet tanul, melyekre szívesebben készül! Ösztönözd, hogy megtalálja azt, ami igazán örömet okoz neki, amiben később ő lehet majd a legjobb! Ha ugyan történelemből gyengébben is muzsikál, de van más, ami érdekli és energiát szán rá, akkor az nem baj!

Biztos emlékszel még a következő történelemleckére: Mi a céh és a manufaktúra közötti különbség?. A céhmesternek minden munkafázist tökéletesen el kellett sajátítania és egyedül elkészítenie a céhremeket. Ez az ipar gátja lett egy idő után. A manufaktúrában minden munkafázist más-más végzett, csak az adott munkát megtanulva. Ezzel a módszerrel hatékonyabbá vált a termelés. Ilyen a tanulás is – van amiből jobban teljesít a gyerek, van amiből kevésbé. Ez teheti szakemberré, elégedetté, sikeressé, és az életre felkészültté.

Éppen ezért talán nem tragédia, ha becsúszik egy-két hármas/négyes a “kevésbé fontos” tárgyakból, vagy témákból. Legyen ez a tárgy akár a történelem! Azt viszont semmiképp ne engedd, hogy csak “nem fontos” tantárgyak legyenek!

Miért fontos a történelem?

Az embert a sikerek és kudarcok formálják. Annak a felnőttnek, akit gyermekként főképp sikerek értek, jó eséllyel lesz pozitív önképe, ami kihat a párválasztásra, munkára, barátságokra, szóval az élet minden területére. Akit pedig sok kudarc ért gyerekként, annak önbecslése gyengébb lábakon fog állni.

A gyerekeket 3 fő területen érhetik sikerek és kudarcok: család, barátok és iskola.

 A család az érzelmi világ legfontosabb színtere. A gyereket körülveheti egy szerető, támogató, elfogadó család, vagy egy kritizáló, elhanyagoló família is. Az elfogadás, vagy kritizálás a bizonyítvány megítélésre is vonatkozik!

A barátok is nagyon fontosak, főleg egy iskolás korú számára. A barátokkal meg lehet osztani titkokat, meg lehet beszélni a korosztályt érintő kérdéseket, így ez a szocializáció fontos színtere. Azok, akiknek nincsenek barátaik, ellenben vannak olyan kortársai, akik folyton piszkálják, azok visszahúzódó, vagy deviáns alkattá válhatnak. Egy gyengébb tanulónak sokkal több kritikus kortársa lehet.

Az iskolai sikerek-kudarcok java a tanulmányi eredményből fakad. Ezért sem mindegy, milyen osztályzatai vannak gyermekünknek, és általa az osztály-hierarchia mely fokán áll.

Tehát nem kizárólagosan, de fontos, hogy milyen jegyei vannak egy gyereknek. A történelem pedig kiemelt ezen a téren, hiszen az első szaktárgy, ami belép felső tagozaton. Az itt szerzett tapasztalatok kihathatnak a többi szaktárgyra is. Ráadásul a történelem végigkíséri a felső tagozatot és a középiskolás éveket is. Általában 8 éven át kell gyötrődni, vagy sikereket bezsebelni általa. Mégsem kell minden áron a jó jegyre menni.

Töriből a jó jegyek egyik lehetséges kulcsa, hogy felkeltsük gyermekünk érdeklődését a történelem iránt.

Mit tegyek, hogy gyermekemet érdekelje a történelem?

A gyerekeket ösztönösen érdekli a múlt, ezért érdemes időben a történelem szeretetére nevelni őket. Persze nem kell a nagybetűs nevelésre gondolni. Apró dolgokon múlik minden.

Óvodás és kisiskolás korú gyerekeknek a következőket ajánlom:

  • Kezdd a családi anekdotákkal! Amikor még te kicsi voltál, akkor… Ha a nagyszülőkkel találkoztok, biztasd a gyermekedet, hogy kérdezgessen a mamáéktól, ők hogyan éltek, mivel játszottak, meséljék el, milyen volt akkoriban az iskola, a tanulás, mit tanultak ők az iskolában, hogyan, stb.
  • Olvass gyermekednek történelmi témájú mesét. Nagyon sok érdekes, gyerekek számára szépen illusztrált és érthetően megfogalmazott igaz mese van.
  • A kicsiket érdekli a múlt (őskor, dinók, római légiók, lovagok-várkisasszonyok, világháború, stb.). Erre érdemes alapozni (szerepjáték, színező, bábozás, stb.).
  • Nézhettek a tv-ben is történelmi mesét. (Például kiváló sorozat az Egyszer volt, hol nem volt… az ember)
  • Menjetek el múzeumba, történelmi parkba, történelmi fesztiválra, skanzenbe, a környéketeken nyílt időszaki kiállításra.
  • Nyaraláskor iktassatok be kulturális programot is. Olyat, amikor megismeritek az adott hely történelmi emlékeit, múltját.
  • Általános iskolai olvasókönyvben szép számmal vannak történelmi olvasmányok is. Beszélgessetek ezekről (pl.: Mit mesélt róla a tanítónéni? Egészítsd ki a saját tudásoddal is.).

Felső tagozatos gyerekek számára ajánlom, hogy tudásukat elmélyítsék:

  • Nézzetek közösen kosztümös (történelmi alapokon nyugvó) filmet. A közös élmény pozitívan befolyásolja a téma iránti érzéseket és kérdéseket is meg tud fogalmazni feléd a látott történelmi eseménnyel kapcsolatban. Ha azt látja, hogy tájékozott vagy és érdekel a múlt, akkor ez követendő példa lesz a számára is.
  • Érdemes vásárolni olyan magazint, amelyben érdekes történelmi témákat feszegetnek. Hátha szívesen olvassa. (Akár gyerekeknek szóló magazinokban is szoktak írni történelmi érdekességekről, de kipróbálhattok komolyabb tudományos folyóiratot is.)
  • Még a felnőttek is szeretnek társasozni. Tehát egy kamasznak is ideális szórakozás. Próbáljatok ki történelmi társasokat, nagyon nagy a választék a piacon. Többet bemutattunk már korábbi cikkeinkben is: Pesti Srácok 1956, Brainbox – Világtörténelem, Timeline, persze még számos kiváló játék létezik.
  • Javaslom, hogy a tv csatornák kiosztásakor olyan sorrendet állíts be, ahol az ismeretterjesztő csatornák a listában viszonylag előre kerülnek. Így amikor gyermeked csak kapcsolgatja a tévét, mert unatkozik, könnyen lehet, hogy leragad egy jó történelmi műsornál.
  • Vásárolj érdekes, gyerekeknek szóló történelmi könyveket (pl.: 3D könyv, képes lexikon). Kiváló kiadványok kaphatók.
  • Kipróbálhatjátok a barkácsolást is. Néhány példa: római Colosseum, trójai falókínai nagy fal.
  • Tudás elmélyítésének jó eszköze a verseny is, és nem csak a legjobb tanulók számára. Elsősorban olyan versenyekre gondolok, ahol nem a már megtanult korszakokból kell számot adni (mint egy dolgozat során), hanem olyanra, ahol egy adott témából kell felkészülni a kijelölt szakirodalom és némi kutatómunka segítségével. Ez lehet egyéni, csapat-, vagy levelezős verseny is. Az ilyen versenyek esetében akár egy gyengébb tanuló is érhet el jó eredményt. Hiszen itt a célirányosan befektetett munka és a már korábban felsorolt képességek (kommunikációs készség, információszerzés és -felhasználás, kapcsolatteremtés, kitartás, lojalitás, becsület, kreativitás, problémamegoldás, együttműködés, szervezőkészség, segítőkészség, stb.) hozzák meg a gyümölcsöt. Ennek hatására a gyermek osztályon belüli presztízse emelkedik, büszkeség tölti el és ő lehet a legjobb egy adott témában. (A 2017-2018-as történelem versenyek listáját itt találod!)
  • Továbbá a korábban írt kisgyerekeknek szánt tanácsokat is érdemes a nagyobbak esetén is megfogadni!

A sikeres élet és a jegy kapcsolat

Az iskolában más az értékrend, mint a világban. Az iskolán túli életben más képességekre van szükség. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az iskolai jegyeknek kevesebb köze van ahhoz, hogy ki lesz az életben sikeres, mint azt gondolnánk. Ugyan, a jegyek alapján kerülhetnek be a diákok egy-egy jobb iskolába és persze egy jobb iskolából könnyebb elhelyezkedni, vagy válogatni a munkalehetőségek közül. Azonban más tényezők is fontosak. Tehát fontos a történelem jegy, hiszen érettségi tantárgy, de nem ez a releváns.

Vannak olyan képességek, amelyeket jeggyel nem értékelünk, de fontos tulajdonságok: kommunikációs készség, információszerzés és -felhasználás, kapcsolatteremtés, kitartás, lojalitás, becsület, kreativitás, problémamegoldás, együttműködés, szervezőkészség, segítőkészség, stb. Ezek a tulajdonságok a szaktárgy értékelésében csak kis mértékben tudnak megjelenni. Ott leginkább a lexikális/szaktárgyi tudás, a szorgalom, az órai aktivitás fejezhető ki érdemjeggyel. Azonban a munkahelyeken éppoly meghatározó kompetenciák azok is, amelyek a szaktárgyi jegybe nem épülnek be. Ezért is fordulhat elő, hogy egy gyengébb eredménnyel végzett tanuló sikeresebb lesz felnőttként, mint egy kiváló érdemjegyekkel elballagott.

Iskolarendszerünkre jellemző, hogy rengeteg lexikális tudást vár el a tanulóktól. És ez még nem minden – óráról-órára újabb és újabb ismeretanyaggal halmozza el őket. Az emberek legnagyobb része képtelen annyi információt feldolgozni és megtanulni megannyi (gyakran érdektelen) területen, mint ami szükséges a kitűnő bizonyítványhoz.  Így nem marad idő a tudás elmélyítésére, a szaktudás kialakítására, a megszerzett alapok érdeklődés szerinti továbbfejlesztésére. Minél inkább az ötösre hajt egy diák, annál inkább rabjává válhat egy rossz szokásnak, hogy csak dolgozatról dolgozatra tanul. Ilyenkor előfordul, hogy nem a tudásra hajt, hanem a tanulás egy eszköz lesz az ötös megszerzésére, amit utána azonnal lehet a “kukába dobni”. Ennek a fajta ötösnek igazi értéke nincs. Hanem gátja az igazi szaktudás kialakulásának és napjaink kulcsattitűdjének, az innovációnak.

Ezért ösztönzök minden szülőt arra, hogy gyermeke iskolai teljesítményének megítélésekor ne az osztályzatok jelentsék a legfontosabb mércét és semmiképpen se a szülők közötti rivalizálás.

Görcsök nélkül!

Tedd fel magadnak a kérdést: Gyermeked görcsök nélkül teljesíti az elvárásokat? Persze fontos az is, hogy egy iskolásnak kialakuljon a feladattudata, megtanulja teljesíteni a kötelességeit, de ne ragaszkodj hozzá, hogy mindig csak a tökéletes legyen a jó! Az se baj, ha nem tud mindent az elvárásoknak megfelelően teljesíteni és néha kudarcok is érik (A sikerek mellett!). Az élet  fontos tanítómestere a kudarc is!



Fontos, hogy mindenki a képességeihez mérten a legjobbra törekedjen! Ehhez a szülő támogatása, elvárásai, útmutatása szükségesek. Csupán attól óvok minden kedves szülőt, hogy elvárásainak egyetlen mércéje az osztályzat legyen, figyelmen kívül hagyva a gyermekében rejlő adottságokat.

Figyelmedbe ajánlom:

Történelemtanulást segítő ötletek:

Tetszett ez a bejegyzés? Bátran oszd meg barátaiddal a Facebookon, és/vagy lájkold az oldalunkat!

Hozzászólások

hozzászólás

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*