Történelmi pillanat részesei lehetnek azok, akik ellátogatnak a Nemzeti Múzeumba! Hazánk évtizedekig igyekezett bizonyítani eredetét és visszaszerezni a Seuso-kincseket. Napjainkra végre sikerült 14 eddig ismert darabját, valamint a római kori leleteket rejtő rézüstöt Magyarországon kiállítani. Így megtekinthetik a látogatók a Nemzeti Múzeum József-nádor termében 2018 novemberéig.
A Seuso-kincslelet természetesen később is látható lesz, csak kiegészül más késő római tárgyakkal is, és az állandó kiállítás termeiben kap helyet.
A Seuso-kincsek igen kalandos történetüknek is köszönhetik ismertségüket, természetesen a művészi értékükön túl. A leletek a ’70-es években kerültek elő a Balaton közelében, majd nyomuk veszett. Kiderült, hogy egy angol befektető csoport vásárolta meg, akikkel csak az elmúlt évtizedben sikerült megállapodni és ismét Magyarországra hozni az értékes kincseket.
A Seuso-kincs elnevezést régi tulajdonosának köszönheti a leletegyüttes. Seuso a mai Polgárdi területén élhetett, a Balaton, vagyis – akkori nevén – Pelso közelében. valószínűnek tartják, hogy utódai rejthették el a kincset a 4-5. században. A leletegyüttes 14 étkezéshez és tisztálkodáshoz használt edényből áll, legismertebb darabja egy tál, amin a feltételezett tulajdonos neve is olvasható.
A kincsekről itt tudhatsz meg részleteket >>
Tetszett ez a bejegyzés? Bátran oszd meg barátaiddal a Facebookon, és/vagy lájkold az oldalunkat!
Leave a Reply