Tatai Patara

Tatai Patara

Korán kezdődik a fesztiválszezon: már májusban is több rendezvény várja a látogatókat, köztük a Tatai Patara, a török kori történelmi fesztivál.

Tata a török kori harcok állandó helyszíne volt. Egyik legnevezetesebb ostroma 1597. május 23-án volt, amikor gróf Pálffy Miklós, a császári seregek vezére csellel visszafoglalta a tatai várat a törököktől. Ennek állít emléket e hagyományos rendezvény több mint 10 éve.

Mit jelent a Patara a szó?

Aki először hallja a patara szót, abban bizonyosan felmerül a kérdés, hogy mit jelent:
Fennmaradt egy kézírásos dokumentum, amit gróf Pálffy Miklós küldött az ostrom lefolyásáról a császári udvarnak, ahol leírja, hogy a korszak kedvelt harci eszközét a petárdát használta a törökkel szemben. Azonban a nehezen olvasható levelében mintha inkább “polara”, vagy “potara”, esetleg “patara” szerepelne. Innen az elnevezés 🙂 .



Program

2022. június 3-tól 5-ig valódi időutazás vár rád a tatai vár lábánál!

A szervezők célkitűzése volt, hogy a lehető legnagyobb történelmi hűségre törekedjenek, még a legkisebb részletekben is. Így a tatai és a tatabányai múzeum, illetve több hazai és külföldi múzeum fog össze évről évre a színvonalas programok érdekében.

Várépítés és íjászat, lövészbemutató, virtuspróbák, hagyományőrző bemutatók, fáklyás felvonulás, táncház, gyermekfoglalkoztatók, vásár, mesterségek bemutatói láthatók a Patara rendezvény keretében.

Néhány éve már megszületett a Deák Patara ötlete is, ahol osztályok, csoportok tehetik próbára tudásukat. A délelőtt folyamán helyszíni verseny zajlik, délután pedig különböző alkotásokkal lehet benevezni a megmérettetésre (ezek akár otthon is elkészülhetnek: rajzok, versek, novellák).

Az idei rendezvény programjait keresd a Patara honlapján. A fesztivál honlapján kattints a történelem menüpontra!

Tatai Patara 2017

Ha még több történelmi fesztiválra vagy kíváncsi, figyelmedbe ajánlom: Történelmi fesztiválok Nyírségtől Zaláig.

Tetszett ez a bejegyzés? Bátran oszd meg barátaiddal a Facebookon, és/vagy lájkold az oldalunkat!

Kép forrása

Hozzászólások

hozzászólás

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*