Újév kezdete az elmúlt 6000 évben

Az újév a történelem különböző korszakaiban és népeinél általában kiemelt helyet foglalt el. Sokféle ünnep, misztérium, hiedelem, szokás és kezdődátum kötődik hozzá.

Az emberiség már 6000 éve méri az időt és készít naptárat, ezzel megjelölve az év kezdetét is, mely sokféle kezdő dátumra esett a történelem során. A különböző kultúrák csillagászati vagy természeti jelenségekhez kötötték ezt az első napot. Most lássuk, mikor ünnepelték az újévet a Gergely-naptár elterjedése előtt!

Ókori Egyiptom

Az első (ismert) naptárakat a nagy folyam-menti civilizációk alkották meg: Egyiptom, Mezopotámia és India.

Egyiptomban az egységes kalendáriumrendszer egyesek szerint már az i. e. 5. évezredtől, de biztosan az i. e. 4. évezred végétől létezett. Kétféle naptárat is alkalmaztak, elsősorban szoláris naptárat (napév), – mely 365 napból, 12 hónapból és 3 évszakból állt – és egy másodlagos lunaszoláris (holdév) naptárat. Az egyiptomiak az éveket nem egy konkrét időponttól kezdve számolták. Az újesztendőt eleinte a Nílus vízmozgásához kötötték, mely nagyjából július közepére tehető. A folyam áradáskor búcsúztatták el az óévet, és köszöntötték az újat. Ekkor rituálisan megfürödtek az áradó Nílusban és áldozatot mutattak be egy boldog év reményében. Később áttértek egy pontosabb számításra, innentől a Szíriusz csillag kelése jelezte az újév kezdetét (ez kb. július 19-re esett). Ezt a naptárat csak Caesar parancsára i. e. 47-ben váltották fel a julián naptárral.

Mezopotámia

Az ókori Mezopotámiában a i. e. 4/3. évezred fordulója és az i. sz. 1. sz. között – sumér, babiloni, asszír, perzsa, hellénisztikus és parthus-kor idején – nagyjából azonos naptári rendszert használtak. Ez egy hold fázisain alapuló naptár volt. Az év 12 holdhónapból állt, illetve 354 napból. A Babiloni Birodalomban tartották az első lejegyzett újévi ünnepet, ahol a tavaszi napéjegyenlőséget követő első újhold idejére számolták az újév eljövetelét, így mozgó dátum volt, hasonlóan a mi húsvétunkhoz. Az év tavasz évszakkal kezdődött és egy 11 napig tartó fesztivállal ünnepelték meg, az Akítuval. Az év kezdetét új teremtésnek, teljes megújulásnak fogták fel. Ekkor adták elő a világ teremtésének mítoszát, amiben az istenharcokkal, drámai fordulatokkal gazdag cselekményt kardalokkal, táncokkal, párbeszédekkel is megjelenítették.

Hettiták

A hettiták is komoly naptárrendszerrel rendelkeztek. Ők az i. e. 2. évezredben a tavaszi napéjegyenlőségtől (március 21.) számították az újévet és többnapos ünnep nyitotta az évet. Az ünnepet purulijasznak nevezték, azaz az öntözés utáni fesztiválnak, mely a föld ünnepe volt. Ez a Hettita Birodalom egyik legfontosabb állami ünnepe volt. Ha az év folyamán az uralkodó meghalt, akkor az új király hivatalos beiktatása és évszámítása is a purulijasztól kezdődött. Jelentőségét mutatja, hogy az uralkodó részvétele elengedhetetlenül fontos volt a birodalom jóléte, a föld termékenysége szempontjából, ezért előfordult, hogy az uralkodó hazatért hadjárataiból hadseregét hagyva el.

Ókori India

Az ősi hindu naptár 12 holdhónapból állt. A holdhónapokat teleholdtól újholdig, vagy újholdtól teleholdig számították. Az év holdhónapjainak elnevezéseit az határozta meg, hogy a holdhónap alatt melyik állatöv jegyébe lép a Nap. Az év március 22-vel kezdődött és első hónap a Chaitra volt, mely a kos jegye.

Ókori Kína

A kínai naptár legrégebbi nyomait az i.e. 2 évezredben uralkodó Shang-dinasztia idejéből fennmaradt jóscsontokon találták meg. Ez egy 12 hónapból álló luniszoláris évet mutat, de néha egy 13. esetleg 14. hónapot is beiktattak, hogy megelőzzék a naptár elcsúszását. A hagyományok szerint ebben az időben az év a téli napfordulót követő első újhold után kezdődött. Azonban a különböző kínai államok között jelentős eltérés volt a naptárak terén, így az év kezdetében is.

Ősi Japán

Ősszel kezdték az évet, mivel az őszi napéjegyenlőséget vették alapul. Ekkor kitakarították a házakat, lezárták a folyamatban lévő ügyleteket, és elűzték az óév ördögeit. Később, 645-től a nengó rendszerre tértek át, egészen 1873-ig, mely a többi kelet-ázsiai naptárhoz hasonlóan a kínai birodalom naptári szokásain alapszik, bár teljesen független attól. E japán újév neve a sintó, mely egy holdújév. Mozgó ünnep, január végére és február elejére esett és 3 napig tartott. Ekkor a régi dolgokat nem szabadott átvinni az újévre, s mindent még az óévben le kellett zárni. Ez a hagyomány ma is érvényes, azonban most már január 1. a japán újév napja.

Zsidó

A zsidó évkezdet ünnepein az isteni teremtő és ítélkező hatalom előtti alázat, félelem és bűnbánat hangulata volt az uralkodó. Ez a felfogás a babiloni újévképzet hatására alakult ki, vélhetően a babiloni fogság idején. Az ősi zsidó újesztendő ősszel, tisri hónapjával kezdődött, ezt tartja a hagyomány „a világ születésnapjának” is. A zsidó időszámítás kezdete tirsi 1., ami a keresztény időszámítás szerint i. e. 3761. október 7, vasárnap -, melyet a héber hittudósok számítottak ki az Ószövetség alapján. A zsidó év hossza változó volt (napjainkban is érvényes), lehet 353, 354, 355, 383, 384, 385 nap is. Tehát az újév kezdete a zsidóknál mozgó ünnep, valamikor szeptember végére, október elejére tehető.

Ókori görög

Mivel Hellászban nem volt egységes államszervezet, így óriási volt a változatosság a különböző görög törzsek és városállamok esetén az újév kezdetét tekintve is. Például Athénban és Delphoiban a nyári napforduló kezdetére esett az újév első napja. Athénban ráadásul három naptár is érvényben volt, azonban a három évkezdet nem esett mindig egybe. Boiótiában a téli napfordulóhoz legközelebbi holdújulás volt az évkezdet. Spártában és Makedóniában az őszi napéjegyenlőséget követő újhold, Milétoszban pedig a tavaszi napéjegyenlőség körüli holdújulás volt az év eleje. Egyébként a görögök az újévet puszta naptári dátumnak tekintették, és nem ünnepelték.

Ókori Róma

A Római Birodalom a kezdeti időszakban a babiloni naptáron alapuló rendszert használt. A rómaiak azonban naptáruk létrejöttét városuk mitikus alapítójának, Romulusnak tulajdonították. A hagyomány szerint ő osztotta be 10 hónapra az akkor márciussal kezdődő és decemberrel végződő évet. Később kiegészítették 2 hónappal. A köztársaság korában a naptári év kezdete Ianuarius első napja volt, de a hivatalos év a consulok hivatalba lépésével Martius 15-én kezdődött, egészen i. e. 153-ig, amikor az „állami” év kezdetét is Ianuarius első napjára helyezték át. Úgy tartották, hogy amilyen az év első napja, olyan lesz a a többi is. Az emberek jókívánságokkal üdvözölték egymást, édességeket ajándékoztak, aszalt fügét, datolyát, mézet és mécsest és babérágat adtak egymásnak.

A Hold járásán alapuló naptár évente átlagosan 1 nappal eltért a természetes napévtől. Hosszabb idő elteltével ez arra vezethetett, hogy az évszakhoz kötött ünnepek eltolódtak természetes helyükről. Ennek kiigazítására szökőhónapokat iktattak be, melyet gyakran önkényesen alkalmaztak a konzulok. A köztársaság korának végén már 3 hónapra növekedett a természetes évtől való eltérés. A megoldást csak Julius Caesar i. e. 46-os naptárreformja, a julián naptár hozta meg, mely a mai naptárunk alapját adja. Caesar az év első napját áthelyezte Martius 1-re. Majd a császárkorban visszakerült az ünnep Ianuarius elejére, melyet tiltottak a keresztények számára.

Amerikai indián törzsek

Az indián törzsek a nap mozgását vették figyelembe az évszámítás terén. Sok észak-amerikai indián törzs az őszi napéjegyenlőséget (szeptember 23.), a betakarítás időszakát választotta az év kezdetéül. Voltak, akik a téli napforduló idejétől (december 21.) számították az új esztendőt, például az oregoni umatillák, akik közös étkezéssel (lazac, szarvas, keserűgyökér), imával, énekléssel és tánccal köszöntötték az új év eljövetelét. Az indiánok bölénybőrön vezették időszámításukat, és annyi évet jegyeztek fel egy bőrre, amennyi ráfért.

Keresztény Európa

A nyugati kultúrkörre a január 1-jei évkezdést az ókori rómaiak hagyták. Nevét I. Szent Szilveszter pápáról kapta, aki 335-ben, éppen december 31-én hunyt el Rómában.

Január 1. napját az 567-es tours-i zsinat eltörölte és a következő ezer évben különböző napokat, egyes helyeken karácsonyt, húsvétot, vízkeresztet, Háromkirályok napját tekintették az év kezdetének. A legtöbb európai országban március 25., Gyümölcsoltó Boldogasszony napja honosodott meg újév első napjaként annak vallásos jelentősége miatt. Bár nem rendeztek évköszöntő ünnepségeket, mert pogány dolognak tekintették. Volt olyan terület is, ahol március 1-jén kezdték az újévet, akárcsak a római császárkorban.

Gergely-naptár bevezetése

1582-ben, XIII. Gergely pápa naptárreformjával január 1. lett az általánosan elfogadott évkezdő dátum (a karácsonyi időszak nyolcadik napja), melyet 1691-ben XI. Ince pápa tett véglegessé. Megjegyzendő, hogy egyes országok már korábban, míg mások csak később tértek át erre a napra. A dél-európai nemzetek már a XIV. században is január 1-jét tekintették az év kezdetének, ellenben Angliában 1752-ig március 25. volt az újév napja, míg Görögország csak 1923-ban tért át a Gergely-naptár bevezetésekor január 1-jére. A „pogány” ünnep ellensúlyozásaként az egyház január 1-jét Jézus körülmetélése ünnepének nevezte ki.

Olvasd el ezt is: Népek és vallások, ahol az újév napja január 1-jétől eltérő napra esik ma is

Tetszett ez a bejegyzés? Köszönjük, ha megosztod barátaiddal a Facebookon, és/vagy lájkolod az oldalunkat!