
Aranyköpések a töriórákról 2020/2
Immár hagyománynak tekinthető, hogy az év végén mi, történelemtanárok összegyűjtünk néhány érdekesre sikerült nevet, fogalmat, magyarázatot a történelemórákon elhangzottakból, a történelemdolgozatokból.
Immár hagyománynak tekinthető, hogy az év végén mi, történelemtanárok összegyűjtünk néhány érdekesre sikerült nevet, fogalmat, magyarázatot a történelemórákon elhangzottakból, a történelemdolgozatokból.
Híres emberek kedvenc ételeit kóstolgattuk történelemórán. A gyerekek lelkesen készítenek kóstolót és közben kiváló kiselőadásokat is tartanak.
Az 1956-os események nem csak a történelemórákon jelennek meg, évente tartunk iskolai, városi ünnepségeket is. Mi történt 1956 őszén? Az alábbi videókkal képekkel illusztrálva ismerhetjük meg az eseményeket.
A színszűrők csak egyféle hullámhosszú fényt engednek át. Vagyis pl. egy vörös színű fólián a vörös fény nem jut keresztül, mert elnyeli. Ezt a fizikai tulajdonságot kihasználva dekódoló eszköz készíthető belőle és kiválóan felhasználható történelemórán.
Ajánlom minden tanár figyelmébe a jól ismert kaparós sorsjegyet, mely könnyen elkészíthető és különlegessé teszi a tanórát.
Néhány új mozgásos játék következik, melyek az örömteli mozgás által segítik a felesleges energiák levezetését. A játék örömforrás és hatásos eszköze a szellemi fejlődés elősegítésének is.
Szerencsére a távoktatás sem jelentett akadályt, ebben a félévben is sok érdekes megoldás született a történelemfeladatok elkészítése közben.
A magyarok történetének kezdetét sok-sok videó segítségével lehet tanulni, itt egy csokorra való.
A középkor feldolgozása során az itt összegyűjtött anyagokkal tudjuk színesíteni, vizuális élményekkel támogatni az órát: videókkal, filmekkel, játékokkal.
Bármilyen témakör kerül is sorra a történelemórán, mindig igyekszem valamilyen érdekességet is megmutatni a gyerekeknek a tankönyvek világán túl is. Ezek a videók illusztrációként, bevezetésként, vagy akár összegzésként is használhatók.
Az óra elejére ráhangolásként, vagy éppen az óra végére ismétlésként, összefoglalásként dobd be a következő játékokat!
Zárjuk ezt az évet is vidáman: a töritanárok idén is szemezgettek az aranyköpésekből. Íme egy csokorra való!
Régi, jól ismert játékok új ruhában, történelemórákra átalakítva. Próbáld ki, a siker garantált!
Elsősorban a nagyobb diákok számára ajánlok tartós koncentrációt és sokrétű történelem tudást igénylő játékos feladatokat.