Közmondások az Árpád-korból

Közmondásaink közül a legrégebbi magyar eredetű szólások az Árpád-korban keletkeztek, nagyjából 1000 évre tekintenek vissza. Ezekből az évezredet is megélt mondásokból gyűjtöttem össze egy csokorra valót.

Természetesen vannak régebbi szólásaink is, melyek az ókorból, vagy a kora középkorból származnak, – ezeket mind átvettük más népektől. Némelyikük már az Árpád-kor idején, míg mások később kerültek hazánkba.

Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől

Akkor használják, ha valaki nagyon messze van a céljától.
Kézenfekvő, hogy aki hallja a szólást, a két város közötti távolságra gondol. A valóságban azonban egy középkori magyar anekdotáról van szó, mely egy Makó nevű magyar vitézzel kapcsolatos, aki II. András király szentföldi hadjáratának volt egyik katonája. 1216-ban II. András keresztes hadjáratot indított, de nem a Szentföldért, hanem Bizáncért, a trónért. Hadai Spalatóban szálltak fel a gályákra. A magyar seregben szolgált egy Makó nevű vitéz, aki felöntött a garatra. Amikor Spalatóba értek, azt hitte, már Jeruzsálemben vannak. Társai megmagyarázták neki, hogy még messze van Jeruzsálemtől. Ez idő óta él a mondás, ha valaki nagyon messze van a céljától. András király bizánci vállalkozása kudarcba fulladt. Az anekdota valóságalapjára természetesen nem tudunk fényt deríteni.

Nem káptalan a fejem

Jelentése: Nem emlékezhetek mindenre.
A káptalan tagjai a püspök vagy érsek tanácsadói, munkatársai voltak és egyben a székesegyház papjai. A káptalan a kanonokok szorosabb életközössége volt, melynek belső rendjét szigorú szabályok irányították. A káptalanokat kezdettől nagy tisztelet övezte, mert minden keresztény lelki üdvösségéért munkálkodtak és közhivatalnokok is voltak (olvasókanonok – lector, éneklő kanonok – kántor, őrkanonok – custos, lector helyettese – jegyző, az iskola feje – sublector). A középkori ember becsülte a káptalan írásos tevékenységét, mert vagyonának, jogainak biztosítóját látta benne. A káptalanban megőrizték az oklevelek másolatait, azok tartalmi kivonatait, így ott utána lehetett nézni és tisztázni a vitás kérdéseket. Tehát a káptalan “emlékezett” a múltra, az emberek viszont, mivel nem volt “káptalan a fejük”, nem tarthattak meg mindent az emlékezetükben.

Maga malmára hajtja a vizet

Jelentése: valaki tudatosan és önző módon, akár erőszakosan előtérbe helyezi a saját érdekeit.
Hazánkban régi idők óta őrölnek a malmok. Az első malmok kézi malmok voltak, melynek legkorábbi említését Gellért püspök legendájából (11. sz.) ismerjük. Később épültek vízi- és szélmalmok (szárazmalmok) is. Legrégebbi jelenleg is meglévő vízimalmaink a 13. századból valók. Ha a malmokat elpusztították, éhínség ütötte fel a fejét. A 19. század közepén az üzemképes vízimalmok száma meghaladta a 13.000-et, a szárazmalmoké pedig megközelítette a 8.000-et – ez is mutatja jelentőségüket.

Malomper támadt, ha valaki a szomszéd érdekeit sértette. Például Jurisich a Gyöngyös vizét elvágatta folyásától, nem hagyta meg a szombathelyieknek tőteni – volt az egyik panasz. Homonnainé Dóczi Fruzsina egy reggel arra ébredt, hogy a Bodrog medre kiszáradt és tizenkét kőre járó malom szárazon van. A példák megvilágítják a szólás eredetét. Akinek megfelelő számú ember és eszköz állt rendelkezésére, képes volt a patakok, kis folyók medrének megváltoztatására, s így a maga malmára tudta hajtani a vizet.
Ehhez kapcsolódik az a szállóige is, hogy két malomban őrölnek – ekkor társalgás közben az egyik fél egészen másról beszél, mint a másik.

Egy füst alatt

Jelentése: két külön feladatot egyszerre, egy fáradtsággal, egy alkalommal elvégezni.
Az Árpád-kori veremházakban állandóan égett a láng, mert nem volt egyszerű lángot gyújtani. Nagy szégyennek számított a tüzet kialudni hagyni és a szomszédtól parazsat kérni. Így a tüzet nagy tiszteletben tartották: nem szabadott megsérteni, szidni, beleköpni, szemetet beledobni, mert megharagszik, kipattan és a házra száll a szikra. Kémény ekkor még nem volt a házak tetején, ezért füst volt bent. A háziasszonyok igyekeztek minél több házimunkát egyszerre elvégezni, hogy minél kevesebb időt kelljen bent tölteniük. Innen ered a mondás.

Kun László szekerére szorult

Jelentése: elszegényedett.
IV. (Kun) László király idejében (1272-1290) a főurak versengése miatt az ország anarchiába süllyedt. A nép annyira koldussá vált, hogy se ökörre, se lóra nem tellett, a kétkerekű taligát (szekeret) is maga volt kénytelen húzni. Tehát aki a későbbi időkben is hasonló sorsra jutott, azt a 13. századi szegényekhez hasonlították.

KÃ©ptalÃ¡lat a kÃ¶vetkezÅre: âkun lÃ¡szlÃ³ szekereâ — *“Kun László szekere”*

Lándzsát tör mellette

Jelentése: védelmére kel valakinek.
Ez a mondás egy régi lovagi szokásból származik. Amikor a vitézek választott hölgyükért bajt vívtak egymással: kelevézt (régi magyar dobólándzsa), kopját, vagy lándzsát törtek valakiért, vagy valaki mellett.

Lóvá tesz

Jelentése: becsap, rászed valakit, vagy tréfát űz valakivel.
Eredeti jelentése eltér a mai használatától. A szólás eredete a boszorkányokkal kapcsolatos hiedelmekben gyökerezik. Régen úgy tartották, hogy a boszorkányok természetfeletti hatalmuk által nemcsak seprűn vagy piszkafán tudnak lovagolni, hanem kiszemelt áldozatukat lóvá változtatva képesek rajta orgiáik helyszínére repülni (különösen boszorkányszombaton). A kifejezés nem csak hazánkban volt használatos. Erre utal Shakespeare Lóvátett lovagok című műve is.

Pálcát tör felette

A szólás jelentése: kedvezőtlen ítéletet mond valakiről.
A szólás egy régi német jogszokásban gyökerezik. Mielőtt a halálraítéltet kivégezték volna, utoljára egy végső kihallgatásra a bíróság elé vezették. Ekkor a bíró kihirdette a végleges ítéletet, és egy fapálcát háromfelé tört, majd az elítélt lába elé dobta, s ezt mondta: „Segítsen Isten, én nem segíthetek rajtad.” A pálca eltörése azt jelképezte, hogy az ítéleten nem változtatnak. Hajdan a magyar bírók is a régi német szokás szerint hirdették ki a halálos ítéletet. Sokáig fennmaradt, még egy 18. századi huszárrendtartás is beszámol róla úgy, mint a katonai jogszolgáltatás élő eljárásmódjáról.