Versek történelemórán

Tudom, nem mindenkit fognak meg a versek. Van akit untat, érdektelen iránta. A diákok jó hányadára pedig igaz, hogy a verset amolyan mesterkélt, a távoli múltba vesző, nehezen kibogozható, érthetetlen, kusza gondolatokat valamilyen lírai eszközökkel leíró uncsi tananyagnak tartják. Persze! Mert nem ismerkednek meg humoros, érdekes, kortárs művekkel.

Én szeretem a verseket és hiszem, hogy ott a helye a történelemórákon is. Persze csak néha-néha és röviden. Olyan verseknek, versrészleteknek, amelyek mélyen hatnak az érzelmekre, ezzel segítve az anyag bevésődését, vagy épp humorosak, mely által közel hozzák a kor történelmi eseményeit. Segítségükkel olyan benyomásban lehet része a diáknak, amelyet hétköznapi szavakkal nehéz átadni.

Egy 8. osztályos diák már képes felfogni a vers tartalmát, mondanivalóját és hat az érzelmeire. Tapasztalatom szerint 14 éves kortól jól lehet motiválni, ráhangolni egy-egy jól megválasztott verssel. Motiváción kívül használható még csoportmunkához is, ahol a vers tartalmát önállóan dolgozzák fel a tanulók adott szempontok szerint. Ehhez fontos, hogy olyan verset adjunk a kezükbe, amely számukra is könnyen érthető és megvan hozzá a szükséges ismeretük.

Akad sok ismert, nagy költőnk által írt mű, amely történelmi eseményhez kapcsolódik és irodalomórán elemeznek -, én most szándékosan nem ezekből válogattam, hanem ismeretlen, elsősorban a 20./21. századi költészetből, mely szintén bőven ad lehetőséget arra, hogy az anyanyelvi nevelést és a történelemoktatást kohézióban megvalósítsuk.

Lássunk néhány példát!

Az első három vers, melyet választottam, a távoli magyar történelmet dolgozzák fel. Ezek leginkább csoportos, vagy egyéni munkában feldolgozható művek, hiszen ezek a korszakok kevésbé kínálnak lehetőséget az érzelmek kifejezésére, megélésre. A továbbiak, a 20. század eseményit bemutató művek sokkal inkább hatnak az egyénre, mély mondanivalójukkal alkalmasabbak az érzelem általi bevésődés és motiválás megvalósítására. Nem véletlenül. Ezeket gyakran az esemény résztvevői maguk vetették papírra, így lehetőséget kínálva a tanulói kutatómunkának is.

Árpád-kor:

Ezt a verset önálló feldolgozásra kiválóan alkalmasnak tartom, mert könnyen érthető és jól tagolt.

Hetyei Gábor: Korona és kard

I
„Gyere haza, jó testvérem,
Béla herceg, Lengyelhonból:
Az ellenség győztes haddal
Magyar földön tombol-rombol.

Gyönge nékik az én kardom,
Bősz csapásuk föl nem tartja;
Jöszte haza, én testvérem,
Légy te most az ország kardja!

Fiam nincsen, tiéd legyen
Országomnak koronája;
Téged illet ősi joggal,
Királyi szóm, esküm rája.”

Jött is Béla, úgy, mint a sas
Megiramodott félénk vadra,
Vitéz haddal, villám karddal
Rácsapott az ellenhadra.

Fut az ellen vad futással,
Béla herceg űzi-hajtja;
Diadaltól zeng az ország,
Csodát tett Béla kardja.

És az évek szállva-szálltak,
Az országban boldog béke…
Megbecsülte, elkerülte
Valamennyi ellensége

II
„Fiam van már, Béla herceg…
Megnyugtatod-e bátyádat?
Hogy bejöttél, én tenéked
Igértem a koronámat.”

„Mit se aggódj, bátyám, Endre,
A koronát fiad tartja:
Amíg gyenge, vagy ha árva,
Én leszek az ország kardja.”

„Hej királyom, jó királyom,
Béla herceg trónra vágyik…
Csak a vak, csak az nem látja…
Késni nem jó oly sokáig…”

„Halljad bátyám, bátyám Endre:
Ne hallgass a Vid szavára…
Gonosz ember, rosszat forral,
Lelke sincs a jó tanácsra.”

III
Asztalon kard koronával…
Endre fekszik, hej, az ágyon…
„Miért hivattál, Endre bátyám,
Miért hivattál, jó királyom?”

„Hát, öcsém, csak úgy gondoltam…
Nehéz kérdés előtt állasz.
Ott a kard a koronával:
Kettő közt te magad válassz.”

Hát a függöny csak meglobban,
Gonosz pribék tőre villan…
Béla arcán komor felhő,
Két szemében könnye csillan.

„Csak a kard kell, jó királyom…
Még sem bízol, Endre bátyám?
Miért hallgatsz a cselszövőre?
Még megejt a gonosz ármány!”

„Menj öcsém, menj!… Bízom benned,
A koronát fiam tartja;
Ha ő gyenge, vagy ha árva:
Légy te majd az ország kardja!”

„Hej, királyom, rosszúl tetted!
Kezedben volt Béla herceg…
Fiad trónját dőlve látom…
Megbánod még ezt a percet.”

„Halljon meg hát rút halállal!
Lóra gyorsan, indulóra.”
Szegény, szegény beteg király…
Miért hallgatsz a gonosz szóra?

IV
Mogyoródnál, Vácnak táján
Összecsapnak a testvérek,
Bőven ázott a hon földe
Patakjától honfivérnek.

Hej, gonosz Vid! Kézre jöttél…
Rád száll egész ország átka…
Lecsapott rá, mint a villám
Hős Bélának csatabárdja.

„Hol vagy, hol vagy Endre bátyám?
El ne fuss, én megbocsátok!
Múljon el a múlt emléke…
Nem kell nékem koronátok!”

Hozzák Endrét pajzsra téve…
Béla nézi elborultan:
„Szegény, szegény Endre bátyám…
Oka ennek én nem voltam”

Tatárjárás:

A tatár veszedelem

Messzi keletről jöve meg,
a vándor barát;
Julianus ő, ki fellelte
a régvolt hazát, s véle testvért,
ki nem tartott nyugatnak,
ám még ma is tudója
ős magyar szavunknak.

És nem valótlan ama hír,
mely szárnyra kél általa,
miszerint: porfelhőben ül
a végtelen határ,
a mongolok serege lóháton,
előttük nincs akadály,
és mind, aki útjukban áll,
irgalomra ne számítson!

Negyedik Béla ki vala,
az akkoron volt királyunk,
sereget toboroz, hm…
nocsak-nocsak, így állunk?
Mind ki vastagodott
királytól kapott javak okán,
önös érdekből talán?
Ott állnak ők, saját váraik fokán.

Sovány a sereg, mely indul,
és Béla mit tehet?
Élükre áll, hiszen állam érdek
védeni hazát, s a népet.
A Sajó partján, Muhinál
felütve a tábor, és várnak.
Bízva az áradó vízben,
s a tatár majd, tán itt támad.

Batu kán szemfüles, gázlót keres,
fentebb, és lentebb is,
osztva kél át a harmadolt sereg.
Bekerítve hamar a magyar,
két napon át tartó viadal,
s oda Béla maroknyi csapata.
Menekül mind, ki megteheti,
a tatár jó része, Bélát kergeti.

A magyar urak, váraikat védik
cserbenhagyva királyukat,
bőrüket mentik,
majd vígan dőzsölnek,
hiszen visszavonul a veszedelem.
A hazára, pernye felhő szakad,
mely egy füstölgő üszök és romhalmaz,
ám… Béla királyunk szabad.

Hunyadi László:

Dvihallyné Oszuskó Sarolta: Hunyadi László halála

Tovább folytatódott
urak támadása,
unszolták a királyt:
Hunyadit ne szánja.

Bosszulja meg végre
Cillei halálát,
ne kímélje már meg
Jánosnak árváját.

– Te vagy most a király,
mégis őt követik,
félhetsz bizony attól,
veled is elbánik.

– Nem uralkodsz addig,
ameddig László él.
– Egyre duruzsoltak,
s jött közelebb a cél.

Királyban a gyanút
folyton ébresztgették,
a hiúságát is
gonoszul legyezték.

Alkalmat keresték,
tervük végrehajtsák,
és Hunyadi Lászlót
végül halva lássák.

Közben jött a török,
hogy országra törjön,
László sereget gyűjt,
ellent majd kiűzzön.

Elment a királyhoz
engedélyét kérni,
csapattal vonuljon
törököt elűzni.

Közben a bárók meg
egyre áskálódnak:
– Ne engedjen, felség,
Hunyadi Lászlónak!

– Hívjad ide öcséd,
nehogy cselt szőjenek,
amíg te távol vagy,
reá ne törjenek!

Elfeledte László
apjának tanácsát:
kettőjüket együtt
királynál ne lássák!

Üzente öccsének:
jöjjön fel Budára,
mielőtt törökkel
ő majd hadba szállna.

Erzsébet asszony is
ijedt hívó szóra.
– Apád emlékére!
Ne menj fel Budára!

Gara László nádor,
kiben László bízott,
bejelenté neki,
király várja már ott.

Ment palotába,
hol rögtön lefogták,
Mátyást pedig másutt
rabként ott tartották.

Röpke három nap, míg
Lászlót elítélték,
és titokban, csendben
éjjel kivégezték.

Háromszor sújta le
hóhérnak a bárdja,
de László nyakának
nem lett bántódása.

– Három sebet kaptam,
eleget szenvedtem,
Isten, ember előtt
vagyok én bűntelen.

Igaz volt a szava
szegény László grófnak,
kegyelem járna már
rablónak, gyilkosnak.

Neki nem kegyelmez
hóhérnak a bárdja,
negyedszer is lesújt
árvának nyakára.

El is vált már feje
ettől a csapástól,
fájdalom híre szállt
keserű bánattól.

Patakokban ömlött
a szegény nép könnye,
szörnyű megtorlástól
félt árulók serege.

Holttestét fekete
lepelbe takarták,
Mária Magdolna
templomban vigyázták.

Hajnal hasadtával
a holtat elvitték,
egy másik templomban
gyorsan elhelyezték.

Gyászolókat oda
senkit nem engedtek,
halotti szertartást
neki nem rendeztek.

Így hervadt el akkor
a Hunyadi-család
szép reménysége, kit
megölt a sok galád.

Isonzó: 

Írta és rajzolta – Kovács György (1916)
Részlet háborús naplójából – 34. rész

Sírhalom az Isonzó folyó mellett az olasz fronton
Hős vitézek a hazáért, apa a fiáért – vers

Könnyű legyen kimúlásom,
Istent erre kértem.
Kívánságom teljesedett, imádkozzál értem!
Magyar voltál, derék honvéd, ez legyen emléked.
Légy te még jobb, mint én voltam! Imádkozzál értem!
A hazáért feláldoztam ifjúságom, éltem,
Hősi harcban estem én el, imádkozzál értem!
Ott pihenek messze földön, csendes sírban szépen,
Álmodozom hős álmokat, imádkozzál értem!
Ha majd regélsz tiéidnek béke időn kezet kézben,
sok bajokról, hősi harcról, ejts egy könnyet értem!

Pletser Nándor szakaszvezető naplójából (1917)

Monte Santo

Monte Santo összedőlt kolostoránál fújdogál a szellő,
Olasz határ felől jön egy vészes felhő.
Szurony erdők sokasága se szeri se száma,
Ágyuk, bombavetők és más gyilkoló szerek borzalmas dobolása.
Istenem segítsd meg a magyar bakákat!

Kihullott vérük felkiált az égre,
Hogy mikor lesz már e rettenetes borzalmaknak vége.
Istenem szánd meg Magyarország népét,
Add rá áldásodat és küldd el már egyszer a várva várt békét!

Kietlen ország sziklás hegyei,
Te nyelted el magyar bakák számtalan ezreit.
Átkozott légy Isonzó front örökre,
Míg egy magyar bakának kell harcolni éretted.

Mert nincs megfizetve, nem érsz annyi bért,
Mint kihullott tömérdek drága magyar vér.
Monte Santo tetején süvít a golyó és a szél,
Monte Sabotino túlsó oldalán a Nap nyugalomra tér.

Doberdó-fennsík:

Érdemes megismerni ennek a versnek  a történetét is. Ki lehet adni kutatómunkára -, szerzője 1 nappal halála előtt írta a verset édesanyjának egy levelezőlapra, melyet csak halála utáni napon postáztak. Ettől válik mélyen fájóvá, emlékezetessé. Szépségét adja a vers lüktetése, dallama, mely mint egy népdal, úgy cseng a fülben.

Rakovics Gábor: Doberdó – Jaj! (1916)

Ha kimegyek a doberdói harctérre,
Feltekintek a csillagos nagy égre,
Csillagos ég, merre van a magyar hazám,
Merre sirat engem az édesanyám?

Én Istenem, hol fogok én meghalni?
Hol fog az én piros vérem kifolyni?
Olaszország közepében lesz a sírom,
Édesanyám, arra kérem, ne sírjon!

Feladom a levelem a postára,
Rátalál az édesanyám házára,
Olvasd, anyám, vérrel írott levelemet,
Doberdónál hagyom az életemet.

Édesanyám, nem írok több levelet,
Puskagolyó lőtte át a szívemet,
Eltemetnek az erdei gyöngyvirágok,
Elsiratnak a falumbeli leányok.

Gimnazistáknak ajánlom ezt a mély fájdalommal átitatott, remek költői képeket felvonultató verset.

Albert Ferenc: A Nagy háború margójára

Doberdó a népünk pokla,
Ágyúk ezre tüzét ontja.
Bomba robban, akna visít,
Édes hazám mért van ez így?

Frontvonalnak mély árkában,
Belefagyva vértócsába.
Rí az elme, a szív feszít
Édes hazám mért van ez így?

Szól a parancs, szuronyroham,
Ellenségre vetem magam.
Pengém elevenbe merít,
Édes hazám mért van ez így?

Bajtársaim sorra halnak,
Semmi értelme a harcnak.
Tartja lelkem isteni hit,
Édes hazám mért van ez így?

Fültépő a gránát hangja,
Mindkét lábam leszakajtva.
Hadnagy bajtárs, torkom ordít,
Édes hazám mért van ez így?

Véremtől az idegen föld,
Vörös lett, már semmi sem zöld.
Hazámban a harang felsír,
Édes hazám mért van ez így?

Doni katasztrófa:

A következő írás egy korabeli cinikus vers, melynek az utolsó sora kicsit erős egy általános iskolai órára, azonban középiskolában már talán megengedhető. Szerintem pont ettől az őszinte, meglepő káromkodástól lesz olyan életszagú, diákok számára is közeli. A mű végét, a … részt, pedig fejezzék be maguk a tanulók.

Kadosa Árpád tartalékos zászlós (IV. hadtest) (1942)

„Budapesttől a Don partig
Közismert már ez a mondás:
Ne félj pajtás, ne félj semmit,
Hazamegyünk, itt a váltás!
Gyalogságunk körletében
Szilárdan áll minden állás
»Nem engedjük be a muszkát,
Éppen mikor itt a váltás.«
Tüzér mondja komájának:
»Nem jó fiú, ez az állás! «
De az felel, megnyugtatja:
»Újat épít majd a váltás! «
Légfúróst sem zavarja már
Orosz Rata és bombázás
Mert ha lelő minden gépet,
Mit fog lőni majd a váltás?
A híradó berkeiben
Szintén nagy a sürgés-forgás
Hírül adják mindenkinek:
»Hazamegyünk! Jön a váltás!«
Fogolytábor, hadtápszázad,
Nem lesz őrség hadtáp-hálás
Szegény ruszkik itt maradnak
De mi megyünk, jön a váltás!
A választott népeknél is
Vígan megy a gödörásás:
»No! Adonáj megsegített,
Majd szed aknát a leváltás!«
De hiába minden óhaj,
Mennyekig ható kiáltás,
Csak a kurva hideg tél jön,
…”

Dáma Lovag Erdős Anna: Ne hagyj itt Testvér !

Ne hagyj itt Testvér, megfagyok!
Segíts felállni, mert meghalok!
Szóltak a könyörgő hangok
Don kanyarba áldozatnak vitt magyarok
És csend, fagyhalál
Mindenütt amerre kaszált
Az áldozat már nem beszél
Aki bír még útra kél
Arra, Magyarország felé
Már nem ágyú támad
Nem szól a Sztalin orgona
Szél és a fagy üldözi a katonákat
Nem tudják merre a ,,Haza”
S ki hazajutott, éhezve, fázva
Rongyosan, megcibálva
Csak az tudta, mi veszett el oda kin
A túlélőnek megmaradt a kín
S a ,,Testvér”nem felejtett soha
Szólt fülében az ágyú szó, s Sztalin orgona
Csend honol azóta is, néma csend
Isten tudja csak, mi lakozik a szívekben bent
,,Ne hagyj itt Testvér”meghalok 
Elcsitultak, elnémultak az áldozatok
Már csak alig él egy-két katona
Az ő szemükben még ott lobog a keresztek sora
S a Don kanyarban néma csend honol
Az Isten tudja csak, mily sok áldozat
Alussza álmát a jeltelen sír alatt
Csak ő tudja miért kellett veszíteni sok magyart
Elmentek az évek, csendben, el
Róluk csak a kegyetlen szél énekel
Hogy fagytak meg hős fiak
Áldozatként ott túl, a Don alatt
De eljön majd az idő
Mikor megint fúj a szél
A hősök tetteiről egy igaz legenda kél
Az utókor róluk hősként beszél.

Gulag:

Pécsi Ágnes: Gulág és az 58. § áldozatainak emlékére

Túlélted?
Csak azt hitted!
Hazajöttél?
Máris visznek!

Minek jöttél, s honnan?
Mit akarsz itt, mondjad!
Hova tartasz, mit hagysz itt,
kid kivel bratyizik?

Melyik oldal, s melyik nem?
Az miért igen, az miért nem!
Bibliázol vagy tisztelegsz,
kit takarsz, és kit nem?

Súgsz vagy sírsz,
talpad vesszőn siklik,
“betörsz, kutya, most ugass,
mondd utánam: így igaz!”

Vagon marha, még az sem,
nem jár neki szalma sem,
korgó has, szikkadt vese,
megérkeztünk, fázol-e?

Csupasz testek, szégyenek,
tetves ingek, számnevek,
fagyott lábak, aszott bőrök,
káposztában répa szörcsög.

Ötösével sorakozz!
Ennél mi? Hát ne habozz!
“Tartsd a markod, leveske,
nézd, a lyukas a tenyere!”

Addig élsz, míg követ törsz,
tuskó alatt összetörsz,
ha mégis túlélted,
hálni jár beléd a lélek!

Kik onnan megjöttek,
túlélő, holt lelkek,
szemeikben mély alom,
bennük zokog a fájdalom!

ismeretlen szerző: Anyám, ha látnál… (Donbasz, 1946)

Anyám, ha látnál…
A hajam tövig le van vágva.
Kopasz fejemre hull a hó.
Átok, s ima ráfagy a számra,
S nincs a fájdalomra szó.
Anyám, ha látnád:
Rabruhámat nem tartja össze csak a folt.
Jobban él otthon,
aki gyilkolt, áruló volt, csalt és rabolt.

Testemet feltöri a deszka.
Bőrömet marja a rovar.
Tetű, poloska és rühatka
váj belém karmaival.
A bánya mélyén lenn a sárban.
Naponta megmártom magam,
sebzett térdemen csúszva-mászva,
s hátamra hideg víz zuhan.
Itt-ott a véremtől piroslik a szén:
a fekete arany.

Anyám, ha látnád:
Szögesdrót mögött éjjel-nappal.
Géppisztolyok és szuronyok kísérnek a munkába járva.
Lábaimra drótozott kapcám,
kalucsnim csupa lyuk.
Kint a földeken, mint az állat,
húzzuk az ekét, boronát.
És ha nem elég mély a szántás,
ostor nyomát érzi a hát.

Öreg orosz sír:- Kis magyarkák.
Barázdált arca csupa könny.
– Szegény magyarkák, Hát van Isten?
Hajcsárunk néz, merő közöny
Nem tudja, hogy félrevezették,
s nem vagyunk ellenségek.
Apja vagy testvére halálát, úgy véli,
rajtunk leveri.

Anyám, ha látnád:
Mezítláb koldul a te lányod
Egy-két krumplit, kenyérhajat.
Kásájából az orosz asszony kanálnyit tenyerembe ad.
És tányérjából szánakozva.
Társaimnak is harmadol.
A fia talán épp ott fekszik, a falunk szélén valahol.

Anyám, a hajam ki fog nőni.
Szénpor nem ül majd arcomon.
De többé nem leszek a régi.
Bár lesz ételem, italom.
Tört hitemmel szabadon járok, újra a magyar ég alatt.
De lelkem holtig rab marad!

1956:

Sok ismert, remek vers kapcsolódik ehhez az eseményhez. Pl. Tamási Lajos – Piros a vér a pesti utcán; Másai Sándor – Mennyből az angyal, stb. Helyettük néhány nagyszerű, kevésbé ismert verset választottam:

Faludy György: Ezerkilencszázötvenhat, te csillag (részlet)
A terrible beauty is born (Yeats)

Másnap, szerdán reggel: por, ágyúszó
és szenvedés; mégis, mikor átvágtam
a Hősök terén, mosolyognom kellett,
mert nem állt szobor többé a csizmában,
csütörtök: lázrózsák mindenki arcán,
Földváry már kedd este elesett
a Rókus előtt; szemközt, az iskola
padlásán felfegyverzett gyerekek,
péntek: még több vér, tankok, a Ligetnél
az ütegek torkolattüzeit
nézem éjjel és borzongok: a “szörnyű
szépség” most nálunk is megszületik,
hat nap: a kénezett arcú halottak
apró csokorral mellükön, a járdán,
(Köztársaság tér), röplapok, szorongás,
szemem előtt kis, tétova szivárvány,
ölelkezés az Írószövetségben,
mert csomagolnak s indulnak haza,
feltépett sínek és torlaszok: fölöttük
a szabadság liliom–illata,…

Jobbágy Károly: Mondják, a himnuszt énekelték (1956 október 24.)

Mondják, a himnuszt énekelték
úgy indultak a puskatűznek
s a könnygáz meg a tűzzel telt ég
sem riasztotta vissza őket.

Csorgott a könnyük.
Talán sírtak.
Csorgott a vérük.
Belehaltak.

Diákok voltak.
S ők csinálták
a dicsőséges forradalmat!

Adorján András és Kocsis L. Mihály: Mi volt 1956, barátom? (Aki magyar… című rockoperából)

Persze a versek sorát még bőven lehetne folytatni, kifogyhatatlan számú példával. Mindenki a maga ízlése szerint tegye meg. Szívesen fogadjuk, ha megírod nekünk a kedvenc versedet, vagy azt, amelyiket szoktad elemezni töriórán. Mit tapasztaltál, mit szólnak ehhez a gyerekek?

Ha szerencsénk van, akad egy-egy diák is, aki rímfaragó és költ az órára történelmi verset. Biztassuk őket! A próbálkozásaikból érdemes egy gyűjteményt is összeállítani, a legjobbakat pedig az iskolai újságban (ha van) megjelentetni. Ha már kaptál növendékedtől ilyen verset, vagy te magad, mint diák írtál, örömmel fogadjuk, ha elküldöd.

Hasonló cikk:

• Dallamok a történelemórákon

Köszönjük, ha barátaidnak is ajánlod a bejegyzést és megosztod! Várunk a Facebook oldalunkon!

Hozzászólások

hozzászólás