honvédfesztivál

Honvédfesztivál – Pákozd

Pákozdon a hadtörténelmi, vagyis Katonai Emlékparkban rendezik meg minden év szeptemberében, a pákozdi csata évfordulóján a Honvédfesztivált. A rendezvény egy kb egy hétig tartó programsorozat, amelynek célja a katonai hagyományok ápolása, a honvédkultúra sokszínűségének bemutatása, és természetesen az ismeretterjesztés.

Az érdeklődők képet kaphatnak a magyar hadtörténelemből, a huszártábor életéből. A rendezvény fénypontja egyértelműen a csata, amely újra megelevenedik a hagyományőrző huszároknak köszönhetően. Ezen kívül játékos vetélkedők, hagyományőrző bemutatók, haditechnikai eszközök bemutatói, akadálypályák, lövészet, haditorna, katonai, és erőt próbáló feladatok is várják a látogatókat Pákozdon.

Honvédfesztivál 2016-ban

Az idei programokat keresd az Emlékpark honlapján.

Ajánlanád másoknak is ezt a programot? Bátran oszd meg barátaiddal a Facebookon, és/vagy lájkold az oldalunkat!

Kép forrása
Segíts nekünk egy visszajelzéssel!

A Törizzotthon mögött nincs szerkesztőség vagy kiadó – csak sok munka, rengeteg ötlet és az a cél, hogy a történelemtanárok minél több ingyenesen használható, valóban működő tanórai ötlethez jussanak.

Ha úgy érzed, hogy ez a cikk segített neked, meghívhatsz minket egy kávéra.

☕ Egy kávé árával segítek

Köszönjük, hogy segítesz életben tartani a Törizzotthon közösségét!
A támogatás teljesen önkéntes, és a Törizzotthon minden tartalma továbbra is ingyenesen elérhető marad.

Tetszett a cikk? Kövess Facebookon!
📌 facebook.com/torizzotthon

Leave a Reply

Your email address will not be published.