Amikor valaki Visegrádra megy kirándulni, akkor inkább a fellegvárat szokta megnézni. Ez a vár már messziről is jól látszik, mindegy, hogy a Dunán jön hajóval, vagy autóval érkezik ide valaki.
(Mondjuk az is lehet, hogy a bobpálya miatt is előbb ér ide az ember, mint a palotához.)
A királyi palota
Az én pályázatom most mégis inkább a palotáról fog szólni, mert Visegrád nevéről mégis eszébe jut mindenkinek a palotajáték is. Ha van palotajáték, akkor lennie kell palotának is valahol. Ez a palota nem látszik messziről, nem áll hegytetőn, pedig nem is kicsi épület.
A történelemórákon már sokat tanultunk arról, hogy a Duna már a római korban is fontos volt, természetes határt is jelentett és közlekedni, szállítani is lehetett rajta. Ennek köszönhetően a Duna mentén sok helyen voltak római táborok, őrtornyok. Az egyik kiállítóteremben éppen ilyen római táborokat lehetett látni akkor, amikor mi ott voltunk kirándulni. A hely, mint látható, már elég régen nagyon jelentős hely volt.
Biztosan ennek is köszönhető, hogy a magyar királyok is itt akartak építeni palotát. Nekem csak Mátyás király szokott eszembe jutni, ha a visegrádi palotára gondolok, de itt megtudtam, hogy már elődei is építkeztek ezen a helyen. Károly Róbert és I. Lajos voltak az elsők. Őket Zsigmond király követte, és csak utánuk beszélhetünk arról, hogy Mátyás is itt találta jónak a palota helyét. A törökökig ez volt a királyok vidéki rezidenciája.
Ezt a filmet a palotában is meg lehet nézni,
de örülök neki, hogy a neten is megtaláltam, mert így több dolgot meg tudok jegyezni belőle.
Nekem nagyon tetszettek a palotában berendezett szobák, különösen a konyha. Az épületek után még a palota kertjében sétáltunk egy kicsit. Igazi fűszerkertet is találtunk.
Írta: Virág Lili, 11 éves
Felhasznált irodalom: http://visegradmuzeum.hu/palota2/kiralyi-palota-kronologia/
Pályázat – 2018
Köszönjük, ha barátaidnak is ajánlod a bejegyzést és megosztod! Várunk a Facebook oldalunkon!
Leave a Reply