Minden 10 falu építsen egy templomot
Minden 10 falu építsen egy templomot

Minden 10 falu építsen templomot! – Játék az államalapítás koráról!

Játékötlet 5. osztályosoknak

Az államalapítás és Szent István király témája sokszor távolinak tűnhet az ötödikesek számára. Az alábbi játék azonban egyszerre fejleszti a történelmi ismereteket, az együttműködést és a problémamegoldó gondolkodást, miközben a tanulók szó szerint felépíthetik saját „templomukat”.

A játék alapötlete

Szent István király uralkodása alatt országszerte templomok épültek. A legenda szerint minden tíz falu köteles volt egy templomot építeni.

Most a diákok is hasonló feladatot kapnak: Minden csapat egy-egy faluközösséget képvisel, amely templomot szeretne építeni. Ehhez azonban bizonyítaniuk kell, hogy ismerik Szent István korát és az államalapítás történetét.

Szükséges eszközök

  • több pakli kártya (lehetnek különböző lapok is, ez növeli a játékban a kihívást és az élményt)
  • stabil, nem billegő asztalok
  • könyv, amin nem csúsznak el a kártyavár lapjai
  • lapok a válaszok lejegyzésére
  • a tanár által felolvasott kérdések

A játék menete

  1. A tanulók 4–6 fős csapatokat alkotnak. A csapattagok egymás között felosztják a feladatokat (írnok, 1-2 építész, stb.)
  2. Minden csapat egy üres építési területtel indul.
  3. A tanár sorban felteszi a kérdéseket. A válaszokat minden csapat egy lapra felírja, majd egyszerre megmutatja.
  4. Minden helyes válaszért a csapat 1 kártyalapot kap. Ha különböző méretű kártyalapok vannak, a gyerekek válaszhatnak közülük.
  5. A bónuszkérdés helyes megválaszolásáért még 1 kártyalap jár.
  6. A megszerzett lapokból a csapatok folyamatosan építhetik templomukat.

Fontos szabály

  • Ha az építmény építés közben ledől, akkor nem lehet teljes egészében újraépíteni.
  • A következő kérdés után a csapat legfeljebb egy lapot használhat fel a visszaépítéshez.

Ez arra ösztönzi a tanulókat, hogy ne csak magas, hanem stabil épületet készítsenek.

Győzelem

A játék végén, amikor elfogytak a kérdések, vagy a lapok, a tanár három szempont alapján értékeli a templomokat:

  • magasság
  • stabilitás
  • esztétikus megjelenés

A győztes az a csapat lesz, amelynek a legnagyobb, legszebb és legstabilabb temploma áll. A szempontok alapján akár több győztes is hirdethető.

Kérdéslehetőségek

1. Mi volt Szent István eredeti, pogány neve?
Válasz: Vajk

2. Ki kezdte meg a keresztény hittérítők behívását?
Válasz: Géza fejedelem

3. A keresztségben milyen nevet vett fel István apja?
Válasz: István

4. Ki volt I. István nagyapja?
Válasz: Taksony fejedelem

5. Ki volt István felesége? Bónuszkérdés: Honnan érkezett?
Válasz1: Gizella
Válasz2: Bajorországból

6. Hány egyházmegyét hozott létre Szent István?
Válasz: 10 (8 püspökséget és 2 érsekséget)

7. Kitől kapta István a királyi koronát és az uralkodói elismerést?
Válasz: II. Szilveszter pápától

8. Hogyan nevezték az egyházi adót?
Válasz: Tized

9. Milyen közigazgatási egységekre osztotta az országot? Bónuszkérdés: Ki állt a vármegyék élén?
Válasz1: Vármegyékre
Válasz2: Az ispán

10. Hogy hívták István fiát? Bónusz kérdés: Melyik műben adott tanácsokat fiának?
Válasz1: Imre herceg
Válasz2: Intelmek

11. Hol ütközött meg a pogány és a keresztény öröklési rendet képviselő sereg? Bónuszkérdés: Ki állt István királlyal szemben?
Válasz1: Veszprém mellett
Válasz2: Koppány

12. Ki volt Imre herceg nevelője? Bónuszkérdés: Mit neveztek el róla?
Válasz: Gellért
Válasz: A Gellért-hegyet, előtte Kelen-hegye

13. Kik voltak a magyarok fejedelmei Szent István előtt?
3 helyes válasz 1 kártya, minden további jó válasz újabb 1 darab kártya
Lehetséges válaszok: Álmos, Árpád, Zoltán, Fajsz, Taksony, Géza

14. Melyik híres ma is látható ereklye kapcsolódik Szent Istvánhoz? Bónuszkérdés: Hol őrzik ma?
Válasz1: A Szent Jobb
Válasz2: A budapesti Szent István-bazilikában.

15. Melyik fontos királyi jelvényünk készült bizonyítottan István korában? Bónuszkérdés: A hagyomány szerint ki hímezte?
Válasz1: A koronázási palást
Válasz2: A hagyomány szerint Gizella királyné is hímezte.

16. Kit jelölt ki Szent István utódjául, hogy ne a pogány rokonai szerezzék meg a hatalmat? Bónuszkérdés 1: Milyen rokoni kapcsolat fűzte hozzá? Bónuszkérdés2: Honnan érkezett?
Válasz1: Pétert jelölte örökösének.
Válasz2: Unokaöccse, mert István nővérének a fia.
Válasz3: Velencéből.

17. Melyik napon ünnepeljük államalapító királyunkat? Bónuszkérdés: Mit ünneplünk még ekkor?
Válasz: Augusztus 20-án
Válasz: Új kenyeret.

18. A hagyomány szerint hol született István? Bónusz: Hol építtette fel a királyi bazilikát?
Válasz1: Esztergom
Válasz2: Székesfehérvár

Jutalom

A győztes csapat ünnepélyesen megkapja a következő oklevelet:

Királyi adómentesség

„Mivel ti építettétek a legmagasabb, legszebb és legstabilabb templomot Isten dicsőségére, ezért az Úr 2026. esztendejében királyi adómentességben részesültök.”

(A tanár döntése szerint ez jelentheti például egy házi feladat elengedését vagy egy plusz jutalompontot.)


A játék igazi élmény

A diákok számára a templomépítés kézzelfoghatóvá teszi Szent István egyik legfontosabb történelmi törekvését: a keresztény magyar állam megszervezését.

A játék végére az osztályteremben kártyalapokból épült templomok sorakoznak. Némelyik magasabb, némelyik stabilabb, néhány talán többször is összedől, mielőtt elkészül. Ez azonban nem hiba, hanem része a játéknak.

Szent Istvánnak sem egyetlen nap alatt sikerült felépítenie a keresztény magyar államot. Küzdelmek, döntések és kitartó munka kellett hozzá. A diákok pedig miközben válaszokat keresnek, vitatkoznak, építenek és újrakezdenek, valójában ugyanezt tapasztalják meg játékos formában.

Figyelmedbe ajánljuk hasonló cikkeinket:

☕ Hasznosnak találtad ezt a cikket?

A Törizzotthon mögött nincs szerkesztőség vagy kiadó – csak sok munka, rengeteg ötlet és az a cél, hogy a történelemtanárok minél több ingyenesen használható, valóban működő tanórai ötlethez jussanak.

Ha úgy érzed, hogy ez a cikk segített neked, meghívhatsz minket egy kávéra.

Egy apró támogatás is segít abban, hogy új játékok, feladatok és módszertani cikkek készüljenek.

☕ Egy kávé árával segítek

Köszönjük, hogy segítesz életben tartani a Törizzotthon közösségét!
A támogatás teljesen önkéntes, és a Törizzotthon minden tartalma továbbra is ingyenesen elérhető marad.

Tetszett a cikk? Kövess Facebookon!
📌 facebook.com/torizzotthon

1 Trackbacks & Pingbacks

  1. Történelmi aukció – Licitáljunk a múlt kincseire! - Törizz otthon

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*