Mindannyian ismerjük, amikor a diákok nehezen fogadnak be egy-egy fogalmat, memoritert, stb. Ilyenkor a legjobb egy jól megválasztott játék. Játszva sokkal könnyebben megy a tanulás. Ez az út vezet egy fáradt diákhoz – mondjuk a 6. órában – és egy gyengébb képességű, esetleg SNI-s tanulóhoz is. Összeszedtem néhány olyan ötletet, amelyek akár órán, vagy korrepetáláson is használhatók.
Csipeszelő
Két tanulói pad közé kifeszítünk egy zsinórt. Egy fogalom szavait, a 7 törzs nevét, stb. külön-külön lapra felírjuk. A feladat, hogy egyszerű ruhacsipesszel, vagy papírcsipesszel a zsinórra tűzze fel a tanuló a szavakat megfelelő sorrendben. Egyszerre több helyszínen, több zsinór mellett is játszatnak a diákok forgó módszerrel.
A játékot nemcsak sorozatok kirakására, hanem kiválogatásra is használhatjuk. Pl.: A 12 pontot leírjuk egy-egy lapra és mellé írunk helytelen pontokat is. Mint például Unió Erdéllyel és Önálló Erdély, vagy Nemzeti Bank és Nemzeti Pénz is szerepel a meghatározások között. A feladat, hogy csak a helyeseket csipeszeljék fel a diákok.
Rádió
Már ismert fogalom gyakorlására alkalmas játék.
(Bár én magam hangsúlyozni is szoktam, hogy a fogalom magyarázata nem vers, nem kell szó szerint tudni – csak értsék meg és tudják elmondani saját szavaikkal is, hogy mit jelent a szó -, vannak olyan gyerekek, akik ennek ellenére ragaszkodnak a könyvben olvasott, vagy a füzetbe leírt mondatokhoz, szó szerint.)
Ha biztosan egyformán mondja mindenki a szöveget, akkor jó hangulatú ismétlést tudunk beiktatni az órába a rádió segítségével.
Ebben a játékban is kórusban mondják a gyerekek a tanultakat, de közben a megbeszélt jeleket kell figyelniük: ha felemelem a kezem magasra, akkor felhangosítom a rádiót, ha leengedem a kezem, akkor pedig lehalkítom, ha magam előtt keresztbe teszem a kezem, akkor lenémítom teljesen és mindenki magában mondja a szöveget. Ha ügyesek voltak, akkor mikor újra felhangosítjuk a rádiót, akkor mindenkinek ugyanazt kellene mondania! Nagyon kell hozzá figyelni.
Tipp: készíthetünk egy “gombot” papírból, amit feltehetünk a táblára. Ezen egy nyíl mutathatja a hangerőt, vagy egy interaktív “hangerőszabályzót” is használhatunk.
Földönkívüli
Most jár először a Földön a földönkívüli (egy kiválasztott gyerek), aki semmit nem tud a világról, a történelemről elképzelése sincsen, viszont nagyon kíváncsi! Meg akarja tudni, hogy az a furcsa szó, amit éppen most hallott az órán, mit is jelent pontosan. A bátor jelentkezőnek az a feladata, hogy érthetően elmondja az idegennek, hogy mire kell gondolnia, amikor ezt az új szót hallja történelemórán!
Fokozhatjuk a hangulatot, ha a földönkívüli értetlenkedik egy kicsit és feltesz néhány kérdést, mert valamelyik részlet még mindig nem világos.
Tipp: Készíthetünk valamilyen eszközt (álarcot, lepelt, sisakot, stb.), amit magára ölthet a földönkívülit alakító tanuló. Így még jobban megmozgatja a gyerekek fantáziáját.
Fogalomtorony
Különböző méretű dobozokra szavakat írunk. A szavakból egy fogalmat fog tudni kirakni a tanuló. Az a feladat, hogy a dobozokat sorrendben rakja a gyerek egymásra: a mondat első szava kerül legalulra, az utolsó lesz a torony tetején. Először tehát ránéz a tanuló a szavakra, megpróbálja kitalálni, hogy melyik fogalmat fogja tudni kirakni, aztán kezdődhet a toronyépítés. Ha ledől a torony, akkor elölről kell kezdeni az építkezést.
Természetesen érdemes nehezíteni a tanulók dolgát és alulra a kisebb, könnyebben felborítható dobozokat rakni.
Elfogynak a szavak
Felírjuk a táblára a megtanítandó szöveget. Ez lehet egy felsorolás, például a 7 törzs, a 7 vezér (bár az utóbbit többnyire megtanulják már alsóban). Majd kórusban mondjuk. Ha elmondtuk a végéig, akkor kezdjük elölről, de már egy kicsit nehezítünk. Egy szót letörlünk a tábláról. Amikor a hiányzó részhez érünk a táblán, ugyanúgy mutatjuk, mintha még mindig oda lenne írva, amit mondani kell, de már csak emlékezetből mondjuk.
Megint újra kezdjük, megint kitörlünk egy szót a szövegből… és így tovább, egészen addig, míg a végén a tábla már teljesen üres lesz.
Ha elég hosszú a szöveg, akkor jó sokszor el kell mondani, mire minden szó elfogy a tábláról, így egészen biztos, hogy megtanulják még a nehezen memorizáló gyerekek is.
Hasonló játékos ötleteket fogalom tanulásához itt olvashatsz!
Hasonló cikkek:
- Gyors, eszköz nélküli játékok a történelemórán
- Bingójátékok történelemtanuláshoz
- 8 gyors, eszköz nélküli játék történelemórára (2. rész)
- 4 játékötlet szófelhő tanórai felhasználásához
- Játékos csoportalakítási módszerek történelemórán
Ha tetszenek az ötletek, bátran oszd meg a bejegyzést! Várunk a Facebook oldalunkon is!
Leave a Reply